Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A vizsgálat szerint nem Székely László szívsebész kirúgása miatt halt meg a beteg.
Azonnali vizsgálatot rendelt el Kásler Miklós miniszter a műtétre váró, elhunyt beteg miatt - közölte Gulyás Gergely miniszter a parlamentben, a szocialista Korózs Lajos kérdésére válaszolva. Gulyás szerint az orvosok által végzett vizsgálat azt állapította meg, a beteg nem Székely László főorvos azonnali hatályú kirúgása miatt halt meg.
"Egyértelmű eredménnyel járó vizsgálati eredmény áll rendelkezésre" - mondta Gulyás, aki úgy hivatkozott a vizsgálati eredményre, mintha az nyilvános lenne. Azonban nem az, az MSZP-s Korózs Lajos sem látta - tudtuk meg Nyakó István szóvivőtől. Az MSZP közérdekű adatigénylést nyújt be, hogy megkapja a jelentést, illetve kiderüljön, kik végezték a vizsgálatot.
Az ügyről ellentmondásosak a nyilatkozatok: a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet vezetője azt állítja, nem tudtak arról, hogy az elhunyt beteg műtétre vár, míg a kirúgott orvos, Székely László azt állítja, erről tájékoztatták az intézetet - az erről szóló levelet a Népszava hozta nyilvánosságra -, ahogy másik két, műtétre váró betegről is. Székely egy interjúban azt mondta, maga a beteg is többször telefonált, mi lesz a műtéttel. Az Intézet vezetője, Andréka Péter a hvg.hu-nak azt mondta, etikai bejelentést tettek Székely miatt az Orvosi Kamaránál.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.