700 milliós költségvetési csalási ügyben indult eljárás Pécsvárad polgármestere ellen

Azzal vádolják, hogy fiktív számlákat állított ki.

  • MTI MTI
700 milliós költségvetési csalási ügyben indult eljárás Pécsvárad polgármestere ellen

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás ügyében indult eljárás Pécsvárad független polgármestere ellen kedden a Szekszárdi Törvényszéken. A törvényszék szerint egy gazdasági társaság jogtalanul igényelt és hívott le európai uniós és állami támogatásokat egy sellyei tojótyúktelep beruházására. A cég ezzel 714 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.

A Baranya Megyei Főügyészség hét embert vádol különböző bűncselekményekkel; a több mint 700 millió forintos csalásban a vád szerint az elsőrendű vádlott, Zádori János pécsváradi polgármester bűnsegédként vett részt.

A tényállás szerint a másodrendű vádlott által képviselt MG Sziget Kft. 2012-ben és 2013-ban mintegy másfél milliárd forint támogatást nyert el az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alaptól. A baromfitelepen a pályázatban feltüntetett technológia helyett olcsóbbat építettek be, azaz túlárazták a beruházást. Ezt segítette Zádori és az ügy hatodrendű vádlottja azzal, hogy különböző számlákat állítottak ki.

A polgármestert azzal is vádolják, hogy az általa képviselt cég nevében 37 millió forintos fiktív szerződést kötött az ötödrendű vádlott által képviselt céggel a baromfiistállókban végzendő munkára. A valótlan számlákkal több mint tízmillió forint hátrányt okoztak a költségvetésnek.

A keddi előkészítő ülésen az ügyész Zádori Jánosra négy év börtön- és jelentős pénzbüntetés, a másodrendű vádlottra négy és fél év börtönbüntetés kiszabását javasolta. Az ülésen megjelent hat vádlott mindegyike tagadta bűnösségét, így a törvényszék március 5-én megkezdi az ügy tárgyalását.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.