szerző:
G. M.
Tetszett a cikk?

Két kamerával is rögzítették, ahogy Hadházy Ákos parlamenti képviselőt a biztonsági emberek kidobják az MTVA Kunigunda utcai székházából. Az út egy részén a képviselők sem tudták követni társukat, ám most a zárt folyosóról származó képsorok a hvg.hu birtokába jutottak. A felvétel egy nappal azután jutott szerkesztőségünkhöz, hogy a magyar ügyészség megállapította: a képviselők voltak a rendbontók a december 17-e reggelén történtek során.

Kérek erőt!

– ezzel a felkiáltással kér erősítést egy biztonsági őr az MTVA székházának bejárati csarnokában, majd egyesült erővel kilökik az épületből Hadházy Ákost és Szél Bernadettet. Ami előtte a Kunigunda útján történt csak hézagosan volt eddig ismert. Szél és több más parlamenti képviselő is élőben közvetítette a Facebookon, ahogy a december 16-i tüntetést követően megpróbálják elérni: az M1 olvassa be az ellenzék ötpontos követelését.

A kérést a tévé (ismeretlen) vezetője megtagadta. Az épület bizonyos részein képviselő igazolványukkal közlekedő képviselők és az épület különböző cégek által biztosított őrei között patthelyzet alakult ki, amely során Hadházy Ákos megpróbált a stúdiók közelébe jutni egy lépcsőn át. A biztonságiak lerángatták onnan, földre vitték. Pár perces vita után az őrök felemelték Hadházyt, és kihurcolták az épületből. Az új felvételen az látszik, ahogy két kamerával követve hirtelen berángatják egy folyosóra, amelyen keresztül képviselőtársai követni sem tudják a független politikust.

Hat őr rángatja és cipeli Hadházyt, többüknél lőfegyver és gumibot van. Mások az ajtókat nyitják és csukják előttük, két operatőr pedig igyekszik rögzíteni minden pillanatot.

A képek alapján a felvételt az MTVA-hoz tartozó személyek készíthették, mert velük az őrök nem foglalkoznak, a jelenlétüket természetesnek veszik. Hadházyt végül a bejárati csarnokban dobják le egy kanapé elé. Szél Bernadett érkezik hozzá futva, egy másik folyosóról, igyekszik segíteni társán, majd őket együtt dobják ki a biztonságiak.

Jogsértő képviselő, arányosan viselkedő őrök
©

Az országgyűlési képviselők az MTVA székházában nem hivatalos személyként jártak el – állította hétfőn közleményében az ügyészség, szerintük az őrök viselkedése jogszerű volt. Azt írták:

mindezek alapján az országgyűlési képviselők sérelmére hivatalos személy elleni erőszak bűncselekménye és más bűncselekmény sem valósult meg, ezért e körben a feljelentést elutasítottuk.

A felvétel legvégén, miután kidobták Hadházyt, az egyik fekete ruhás őr felfelé álló hüvelykujjal mutatja, oké, minden rendben.

A most felbukkant felvételek talán segítenek tisztázni, történt-e hivatalos személy elleni erőszak. Itt van a hvg.hu birtokába jutott teljes, 14 perces videó:

Hétfőn megírtuk, a Központi Nyomozó Főügyészség az MTVA székháznál 2018. december 16-án és 17-én történt események miatt országgyűlési képviselők és más személyek által tett feljelentéseket az azokról készült – 2500 GB terjedelmű, mintegy 1000 óra tartalmú – felvételek alapján elbírálta. Az ügyészség közleménye szerint

az országgyűlési képviselők az MTVA székházában nem hivatalos személyként jártak el,

ugyanis hivatalos eljárást nem folytattak, hanem

megjelenésükkel, mozgásukkal kezdetektől fogva az volt a céljuk, hogy a tüntetéshez kapcsolódva, politikai követelések beolvasásával a műsorrendet megzavarva az élő műsorokat megszakítsák.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Újabb bejelentés: tetőtér-beépítésre is kérhető a 10 milliós csok

Újabb bejelentés: tetőtér-beépítésre is kérhető a 10 milliós csok

Európa-liga: Simán nyert a Milan, meglepetésre kikapott a Tottenham

Európa-liga: Simán nyert a Milan, meglepetésre kikapott a Tottenham

Zente egy éve kapta meg a világ legdrágább gyógyszerét, mire volt elég?

Zente egy éve kapta meg a világ legdrágább gyógyszerét, mire volt elég?