Tüntetéssorozat a túlóratörvény ellen
Évek óta nem látott tüntetési hullámot váltott ki a túlórák növelését célzó, rabszolgatörvényként is emlegetett jogszabály parlamenti elfogadása. Az ellenzék a parlamentben, a diákok az utcákon folytatták a tiltakozást, már-már a 2006-os zavargásokat idéző körülmények között.
Megírtuk kedden, hogy a Magyar Posta azt válaszolta a 24.hu-nak egy, a túlóratörvény bevezetését firtató kérdésre, hogy:
Magyarországon mindenkire ugyanazok a törvények vonatkoznak, emellett az állami cégekre speciális szabályok is érvényesek. Társaságunk nem kíván részt venni Soros európai parlamenti választási politikai kampányában.
Ezt követően a HRPortál a Volánbusztól hasonlót kérdezett:
élni fognak a túlóratörvény adta lehetőséggel? Azaz várható-e, hogy a buszsofőrök a jelenleg előírt 300 óra helyett 400 órában dolgoznak majd?
A társaság szó szerint ugyanazt válaszolta, mint a posta korábban:
Magyarországon mindenkire ugyanazok a törvények vonatkoznak, emellett az állami cégekre speciális szabályok is érvényesek. Társaságunk nem kíván részt venni Soros európai parlamenti választási kampányában.