szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Szülői Hang nevű civil csoport szerint a fontosabb, közismereti tantárgyakból szinte csak állami kiadványokat lehet rendelni, ami nehezíti a tanárok munkáját.

Hétfőn kikerült az új, hivatalos tankönyvlista, amely alapján tankönyveket rendelhetnek az iskolák.

A Szülői Hang nevű civil csoport szóvivője az RTL Klubnak úgy nyilatkozott, hogy az előző évekhez képest több száz könyv már nincs a listán, az idei hivatalos jegyzék szerint pedig csak állami kiadású könyveket lehet venni a közismereti tantárgyakból.

A csoport arra biztatja a szülőket, hogy beszéljenek a pedagógusokkal, hogy miből tanítanának szívesen, a magánkiadók tankönyvei ugyanis tanulási segédeszközként továbbra is használhatók.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a csatornának azt írta, a tankönyvjegyzéken jelenleg 2754 tankönyv szerepel, ezek fele állami, fele piaci kiadású, ésbármelyiket szabadon rendelhetik az iskolák.

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága egyébként múlt év végén elmarasztalta Magyarországot a tankönyvpiac monopolizálása miatt, mert ezzel megsértették a magántulajdon védelmét.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Orbán Viktor: A lengyelek új megoldása az uniós költségvetésről "nem fog menni"

Orbán Viktor: A lengyelek új megoldása az uniós költségvetésről "nem fog menni"

Nagy Gábor: Üvegszilánkok a talp alatt

Nagy Gábor: Üvegszilánkok a talp alatt

Magyarország számára a jogállamiság-vita nem csak teher, lehetőség is

Magyarország számára a jogállamiság-vita nem csak teher, lehetőség is