„A Demokratikus Koalíció számára Czeglédy Csaba egy hős. Egy olyan hazafi, aki a börtönt is vállalja ellenzékiségéért és kormányellenes munkájáért. És bár nem a DK, hanem az MSZP politikusa, támogatásunk és szolidaritásunk jeléül Czeglédy Csaba csakazértis helyet kap a DK EP-istáján” – közölte a DK, amely ezzel azt szeretné üzenni, hogy „az Orbán-rendszer esküdt ellensége marad és számíthat rá mindenki, aki szemben áll Orbánnal”.
Ahogy fogalmaznak, a baloldali politikus – jogász, aki köztudottan közel áll Gyurcsány Ferenchez – régóta a kormány elleni harc egyik kulcsfigurája. „Hol szombathelyi politikusként, helyi korrupciós ügyek feltárásával, hol a DK ügyvédjeként, a fideszes rágalmazók elleni perekben nehezíti meg az Orbán-kormány politikusainak életét. Czeglédy hatékonyságát, lekenyerezhetetlenségét és állhatatosságát jól mutatja, hogy a kormánynak nem maradt más eszköze az időleges elhallgattatására, mint hogy egy koncepciós ügyben börtönbe zárja, tárgyalás és ítélet nélkül” – közölték.
Czeglédy közösségi oldalán azzal reagált a bejelentésre, hogy megtiszteltetés számára "Dobrev Klárával, Molnár Csabával, Rónai Sándorral és a többi nagyszerű DK-s politikussal együtt szerepelni" a párt EP-listáján. Ugyanakkor hozzátette, "kicsit szomorú, hogy saját pártjának, az MSZP-nek ez nem jutott eszébe".
Megint mentelmi jogot szerezne
Bár Czeglédy előzetes letartóztatását decemberben megszüntették, és jelenleg már szabadlábon védekezik, az ellenzéki párt szerint „csak a fideszes pártállam feje, Orbán Viktor tudhatja”, ez meddig marad így.
Így a listára kerülése azért is pikáns helyzet, mert amint a DK a jelöltlistáját leadja az NVB-nek, Czeglédy mentelmi jogot szerez, vagyis ez új helyzetet teremt az ellene folyó büntetőeljárásban, mert onnantól kezdve nem folytatható ellene az eljárás. A bíróságnak a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB) kell fordulnia, hogy az döntsön a jelölt mentelmi jogáról, akárcsak tavaly, amikor Czeglédy az országgyűlési választáson indulva szerezte ezt meg.
Az NVB már számos esetben a kormánypártok számára kedvező döntést támogatta, ezért nehéz elképzelni, hogy Czeglédy mellé állna, ahogy Polt Péter legfőbb ügyész indítványára tavaly is felfüggesztették a mentelmi jogát, és így visszakerült előzetesbe.
Ha ezúttal mégsem kapná meg a mentelmi jog felfüggesztése a kellő arányú támogatást a testületben, akkor a törvény értelemben meg kellene szüntetni a Czeglédy elleni eljárást. És így az Európai Parlament megalakulását követően, ha nem szerez mandátumot, akkor indulhat el ellene újra az eljárás a bíróság döntése alapján.
A DK még februárban jelentette be, hogy a listáját Dobrev Klára vezeti és kik szerepelnek rajta – erről itt olvashat tovább.
Czeglédy Csabával és húsz társával szemben bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emeltek vádat. Czeglédy Csabát és két társát gazdasági csalás bűntettével is vádolják. Az ügyről szóló összes hírünket megtalálja itt.

Czeglédy megint mentelmi jogot szerezne
Máté Péter