szerző:
hvg.hu

"Ők mondták, hogy téged meg kell ölni!" – kiáltotta a testvér a fűrésszel a kezében. A rendőrök elfogták a támadót, jelenleg előzetes kényszergyógykezelés alatt áll.

Munka közben támadta meg egy láncfűrésszel saját ikertestvérét egy férfi Gödön tavaly szeptemberben – derült ki a Pest Megyei Főügyészség keddi tájékoztatásából. A férfival szemben vádat emeltek.

A munka során a férfi megkérte a testvérét, hogy indítsa be a láncfűrészt. A férfi ennek semmi okát nem látta, ezért nem teljesítette a kérést. A férfi erre maga indította be a szerszámot, majd azt maga előtt tartva a testvére felé indult. Amikor közel ért,

a fűrésznek teljes gázt adott, s azzal szemmagasságban, nagy lendülettel a sértett felé suhintott. A sértett hátrált, megbotlott és elesett. Közben a fűrész elérte és megsebezte a karját és a hátát.

A sértett lábra állt, majd mindkét kezével – amelyeken vastag munkavédelmi kesztyű volt – megragadta a láncfűrészt. Dulakodás közben megkérdezte a támadójától, hogy mit akar, mit csinál, mire az azt felelte: "ők mondták, hogy téged meg kell ölni!".

A sértettnek sikerült behúzni a féket a fűrészen, így a motor akadozni kezdett; ezt a pillanatot kihasználva elfutott. A másik férfi egy darabig üldözte, majd visszament az építkezésre, ahol az időközben értesített rendőrök elfogták.

A testvér könnyebb sérüléseket szenvedett el a hátán és a karján. Az ügyészség szerint az, hogy súlyosabb következménye nem lett a támadásnak, a sértett aktív védekezésének és annak volt köszönhető, hogy el tudott menekülni.

A férfit emberölés bűntettének kísérletével vádolják, az ügyészség kényszergyógykezelés elrendelésére tett indítványt vele szemben. A férfi elfogását követően letartóztatásba került, jelenleg előzetes kényszergyógykezelés alatt áll.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Most épp a sok eső miatt fáj a gazdák feje

Most épp a sok eső miatt fáj a gazdák feje

Halálos baleset történt az M5-ös autópályán

Halálos baleset történt az M5-ös autópályán

Új utastájékoztató tábla érkezett a rendbe rakott Keletibe, igaz, volt vele egy kis gond

Új utastájékoztató tábla érkezett a rendbe rakott Keletibe, igaz, volt vele egy kis gond

Hogyan tekintsünk a jövőbe? És milyen vezető szükséges ehhez?

Hogyan tekintsünk a jövőbe? És milyen vezető szükséges ehhez?

Gyász a királyi családban: meghalt II. Erzsébet királynő házvezetőnője

Gyász a királyi családban: meghalt II. Erzsébet királynő házvezetőnője

Gyurcsány: Részben a DK akadályozta meg a Fidesz kétharmadát

Gyurcsány: Részben a DK akadályozta meg a Fidesz kétharmadát