szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Gyurcsány Ferenc pártjának diadala csak látszólag nem fáj a Fidesznek, a hvg.hu által megkérdezett kormánypárti képviselők többségét azért sokkolta a DK eredménye. Volt, aki este tízkor már pezsgőt bontott az aktivistáival az akkori feldolgozottságnál mért 60 százalékos eredmény miatt, aztán lefagytak, mikor elkezdett feljönni a DK és a Momentum, és ment egyre lejjebb a Fidesz. A Momentum eredménye ráadásul nem szimplán egy rivális erősödését jelzi előre, hanem azt is, hogy ha így megy tovább, a Fiatal Demokraták Szövetsége lassan lemondhat a fiatalokról. Bár a vasárnapi 13 mandátumot összességében igyekszik sikerként láttatni a párt, a képviselők körében egy nappal a választás után azért tapintható volt a csalódottság.

"Ezt nem láttuk jönni" – széttárt kezekkel és ezzel a manapság közkeletű kifejezéssel reagálta le hétfőn a Parlamentben több, a hvg.hu által megkérdezett kormánypárti képviselő is a vasárnapi európai parlamenti választás eredményét, amely a Fidesz papírformaszerű győzelmét hozta ugyan, de egyúttal a DK és a Momentum olyan arányú előretörését is, amelyet sem a közvélemény-kutatók nem jeleztek előre, sem – mint kiderült – a Fideszben sem gondolt senki.

Mint ismert, Gyurcsány Ferenc pártja – nagyrészt a kampány arcává vált feleségének, Dobrev Klárának köszönhetően – vasárnap 16,2 százalékot és négy mandátumot szerzett, vagyis kétszer annyi EP-képviselői helyet, mint amit a felmérések jósoltak a DK-nak, a rendre a bejutás határára mért Momentum pedig több mint 4 százalékkal teljesítette túl a bejutási küszöböt, amellyel rögtön két képviselőt is küldhet Brüsszelbe.

A hvg.hu-nak megszólaló fideszesek közül többen mondták hétfőn, hogy "benne volt a pakliban", hogy a DK és a Momentum a felméréseknél esetleg jobban szerepel, de ennek mértéke mindenkit ledöbbentett.

 

Valószínűleg egyébként magát Orbán Viktort is, aki szokásától eltérően és többek meglepetésére hétfőn nem állt ki az övéi elé a frakcióülésen, hogy értékeljen, vasárnap késő este a Bálna előtti színpadon azonban nem tűnt felhőtlennek az öröme (bár a beszédében az arckifejezésével teljes disszonanciában korszakos győzelemnek nevezte a Fidesz 52 százalékos eredményét.)

©

A szavazatok abszolút többségének megszerzését kétségkívül nem lehet bagatellizálni: a Fidesz és a KDNP majdnem 1,8 millió embert tudott mozgósítani és maga mellé állítani – ezt Európában sem sokan tudták utánacsinálni –, a megszólított és mobilizált szavazók száma arányaiban viszont nem nőtt érdemben a korábbi évekhez képest. Az eredmény mellől pedig azt sem szabad elfelejteni, hogy azt a Fidesz elképesztő mennyiségű (zömmel állami) pénzből megvalósított kampány, óriási – főként vidéki – médiafölény és helyenként törvénytelen módszereket alkalmazó mozgósító-mechanizmus mellett érte el.

Tulajdonképpen szép eredmény...

Bár a megszerzett 13 mandátum kétségkívül több, mint a legutóbbi voksoláson elért 12, ahhoz képest, hogy egy héttel a választás előtt a megkérdezettek közül legtöbben 14 – sokan egyenesen 15 – mandátumot vártak, már nem az, és hétfői körkérdésünkkor kevesen is leplezték csalódottságukat.

"Tulajdonképpen ez egy nagyon szép eredmény."

"Hiszen győztünk, nem is kicsit, ez a lényeg, nem?"

– mentegette szinte még maga előtt is a várakozásoktól elmaradó eredményt jó pár fideszes, de volt, aki inkább európai szintre tolta az értékelést, mondván, "a zöldek előretörése igazából nem baj, mert ha az EP-ben többet törődnek a fenntarthatósággal, az az egész Földnek, tehát magyaroknak is jó lesz".

Találtunk olyan – az eredménnyel állítása szerint elégedett – képviselőt, akit nem lepett meg a kiugró DK-s szereplés. Igaz, állítása szerint csak ezért nem, mert az MSZP és a Jobbik közben arányosan kevesebb voksot kapott, márpedig a nem kormánypárti szavazók szerinte közlekedőedény-szerűen jönnek-mennek egyik erőtől a másikig: amikor az MSZP már ciki volt, a Jobbikhoz mentek, majd miután a Jobbik is kifújni látszott, most a DK-nál jelentek meg.

Olyan is akadt viszont, aki kerek perec elismerte: le kellett gurítania pár pohárral, hogy el tudja hinni, pontosabban el tudja fogadni az eredményt. Sőt, olyan is, aki vasárnap este tíz óra környékén már a pezsgőbontásra és ünneplésre készült az önkénteseivel – az akkori feldolgozottságánál körülbelül hatvan százalékon állt a Fidesz –, amikor elkezdett durván feljönni a DK és Momentum, és aggasztóan apadni a kormánypárti eredmény.

"A végén nem is volt ünneplés, csak néztünk bután, hogy ez hogy lehet"

– idézte fel az egy nappal korábbi eseményeket a hvg.hu-nak az illető.

©

A DK-val kapcsolatban a legtöbben egyébként azt nem értették, hogyan felejthették el a választók a pártnak Gyurcsány Ferencet. Bár egyesek úgy vélték, hogy csak egyszeri alkalom volt, hogy szándékosan a háttérbe vonták a volt miniszterelnököt, de a személye miatt a pártnak "mindig is meglesznek a felső korlátai", többen nevezték azért aggályosnak, ha a mostani trükköt a DK esetleg később is beveti, netán Gyurcsány hátra is lép, hogy pártja 2022-es parlamenti választási szereplését az akár Orbán Viktor kihívójaként is előlépő feleségére építse.

Öregecskedő Demokraták Szövetsége

A hétfői beszélgetések egyik, a Fideszre nézve legelgondolkodtatóbb, a Momentum előretöréséből következő tanulságát egy ötvenes éveiben járó választókerületi elnök vezette le, mégpedig azt, hogy az egykori Fiatal Demokraták Szövetsége lassan lemondhat a fiataloktól: a pártot a húszas éveik közepén, harmincas éveik elején megalapító őstagok mára inkább a hatvan felé közelítenek (maga Orbán Viktor is a héten lesz 56 éves), de a később csatlakozó tagság nagy része is lassan "elöregecskedett", az elvileg a fiatal generációk megszólítására létrehozott Fidelitas pedig a visszatérő belső kritika szerint semmit nem tesz ennek érdekében.

"Most mit csináljak, ők vannak ott az egyetemeken, nem én"

– mentegette a saját szerepét a Momentum kiugróan jó eredményében az említett fideszes.

Bár a Jobbik gyenge szereplése az értékelésekben többnyire negatív, lesajnáló kontextusban került elő, két kormánypárti képviselő az eredmény fontos hozadékára figyelmeztetett. Egyikük szerint miután a Jobbik menthetetlenül lefelé tart a lejtőn, a Fidesznek érdemes középre nyitnia, "miután jobboldalt már úgysincs senki" (a radikális exjobbikosokból összeállt Mi Hazánk Mozgalom az általános vélemény szerint támogatottsága maximumát hozta a vasárnap elért 3,3 százalékkal) – vagyis új nyelvezettel és intézkedésekkel a baloldali szavazókat megszólítani és onnan elvinni szavazatokat. Frakciótársa viszont a "piacon megmaradt árut olcsón meg lehet szerezni"-elvre hívta fel a figyelmet, vagyis arra, hogy a Fidesznek főként a Jobbik megmaradt szavazóit kellene valamilyen módon magához édesgetnie, "mielőtt lehajol értük más".

©

A vasárnapi eredményeknek az októberi önkormányzati választásra kiható aspektusairól kevesen bocsátkoztak találgatásokba. Azt mindenki biztosra vette, hogy az ellenzék egyetlen esélye az összefogás, a megegyezésnek viszont – ha létre is jön – már eltérő sikert jósoltak.

"Attól, hogy a szart összelapátoljuk eggyé, azért még nem lesz belőle arany"

– heherészett például egy erősen kormánypárti beállítottságú térség képviselője, akadt viszont, aki úgy látta, hogy az összefogás, és főként "a személyek jó megválasztása" sok helyen azért a Fideszt is nehéz helyzetbe hozhatja ősszel.


2019 a választások éve. Kövesse az eseményeket hétről hétre a HVG hetilappal. Most 20% kedvezménnyel fizethet elő 4 vagy 8 hónapra is! bolt.hvg.hu

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Gergely Márton Itthon

Orbán Viktor problémája: aki messiásnak áll, attól a sima győzelem smafu

Minden a miniszterelnök kezére játszik 2018 áprilisa óta, mindenki a lába előtt hever. Ezek után a Fidesz nagyjából azt az eredményt hozta vasárnap, mint az előző két választáson. Orbán Viktor számára nem csak ez okozhat fejfájást: Európában a Néppárt tőle függetlenül is a legnagyobb frakciót alakíthatja, míg Magyarországon az ellenzék két pártja is szokatlan életjeleket mutat. Igaz, utóbbi még akár Orbán előnyére is válhat.

Tizenhárom év után szabadult az olaszliszkai lincselő

Tizenhárom év után szabadult az olaszliszkai lincselő

Meglepetésember az új német védelmi miniszter

Meglepetésember az új német védelmi miniszter

Hihetetlen módon próbálják túlélni a klímaváltozást a korallszigetek

Hihetetlen módon próbálják túlélni a klímaváltozást a korallszigetek

Franciaország: Óvodai kisegítő hajtott a sínekre, a gyerekekkel együtt meghalt

Franciaország: Óvodai kisegítő hajtott a sínekre, a gyerekekkel együtt meghalt

Kihalás fenyegeti egy ausztrál sziget pingvinpopulációját az ember miatt

Kihalás fenyegeti egy ausztrál sziget pingvinpopulációját az ember miatt

Visszaszólt az Emmi: Kásler már rég orvosolta a sürgősségi ellátás hibáit

Visszaszólt az Emmi: Kásler már rég orvosolta a sürgősségi ellátás hibáit