Tetszett a cikk?

Hajnal háromkor egymás után futottak be a rendőrautók ahhoz a Margit híd közelében horgonyzó kirándulóhajóhoz, amely egyes hírek szerint összeütközhetett a Hableány nevű hajóval. A balesetnek hét halálos áldozata van, huszonegy ember pedig eltűnt.

Többtucatnyi rendőr szállta meg csütörtökön hajnalban, nem sokkal 3 óra előtt azt a hajót, amely sajtóértesülések szerint összeütközhetett szerda este a Dunán, a Parlament előtt a Hableány nevű kisebb turistahajóval, amely 35 utassal a fedélzetén elsüllyedt.

A Viking Sigyn nevű nagy méretű dunai kirándulóhajót üzemeltető céget éjjel nem tudtuk elérni, azt az értesülést hivatalosan nem erősítette meg senki, hogy ez a hajó ütközött a Hableánnyal, amelynek 35 utasa közül heten meghaltak, huszonegyen eltűntek. A Viking Sigyn a balesetet követően a Jászai Mari tér közelében horgonyzott, amikor hajnalban 10-15 percen belül 10 rendőrautó érkezett elé, majd a rendőrök felvonultak a fedélzetre.

Felvételeik alapján a hajó üres volt, gyaníthatóan az utasokat leszállították róla.

A rendőrség szerda este 21 óra 15 perckor kapott bejelentést arról, hogy egy hajó elsüllyedt a Parlament előtt, mint később kiderült, ütközés miatt.

A tragikus balesetben legkevesebb hét ember meghalt – az ő holttestüket kiemelték –, hét embert pedig könnyebb sérülésekkel mentettek ki a vízből, a többi utast még keresik. A kis turistahajón egy dél-koreai turistacsoport utazott, az utaslista szerint gyerek is volt a fedélzeten. A legénység két fője volt magyar. A kutatás rendkívüli erőkkel zajlik, a hajó roncsát a Margit hídnál találták meg.

Minden további részletet ebben a cikkünkben olvashat el.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

hvg.hu/MTI Itthon

Két hajó ütközött a Parlamentnél, heten meghaltak, több embert még keresnek

Hét halálos áldozata biztosan van annak a hajóbalesetnek, amely szerda este történt Budapesten, a Parlament előtt. A hajón 35 ember utazott, a kétfős magyar személyzet mellett dél-koreai utasok voltak a fedélzeten. A hajó egy ütközés következtében, másodpercek alatt süllyedhetett el. Huszonegy embert még keresnek. A baleset másik részeséhez, egy nagy méretű hajóhoz rendőrök szálltak ki az éjjel..

Van egy iparág, ahol 25 millió állás került veszélybe a koronavírus miatt

Van egy iparág, ahol 25 millió állás került veszélybe a koronavírus miatt

25,3 milliós jutalmat kapott a hacker, aki át tudta venni az irányítást az iPhone-ok kamerája fölött

25,3 milliós jutalmat kapott a hacker, aki át tudta venni az irányítást az iPhone-ok kamerája fölött

Közös nyilatkozatban állnak ki az önkormányzatok mellett az ellenzéki polgármesterek

Közös nyilatkozatban állnak ki az önkormányzatok mellett az ellenzéki polgármesterek