Két hajó ütközött a Parlamentnél, heten meghaltak, több embert még keresnek
Hét halálos áldozata biztosan van annak a hajóbalesetnek, amely szerda este történt Budapesten, a Parlament előtt. A hajón 35 ember utazott, a kétfős magyar személyzet mellett dél-koreai utasok voltak a fedélzeten. A hajó egy ütközés következtében, másodpercek alatt süllyedhetett el. Huszonegy embert még keresnek. A baleset másik részeséhez, egy nagy méretű hajóhoz rendőrök szálltak ki az éjjel..
hvg.hu/MTI
Hét ember vesztette életét, és huszonegyen eltűntek, miután felborult és elsüllyedt egy hajó a Dunán Budapesten, a Parlamentnél szerda este negyed 10 körül. A halálos áldozatok számát Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője jelentette be hajnal fél 1-kor. A hajón 33 koreai állampolgár (köztük két idegenvezető) és kétfős hazai személyzet utazott.
Győrfi Pál azt mondta, hét embert tudtak kimenteni, őket kórházba szállították kihűlés miatt, stabil állapotban vannak. A többi huszonegy ember hollétéről nincs információ. Az M1 arról tudósított, hogy gyermekmentőt is küldtek azonnal helyszínre, később a dél-koreai nagykövetség munkatársára hivatkozva megerősítették, hogy gyerek is volt a hajón.
A tragikus balesetet a Hableány nevű városnéző hajó szenvedte el a Kossuth tér közelében, miután vélhetően összeütközött egy másik hajóval. A hírek szerint a hajóroncsot órákkal a baleset után, hajnal 1 után megtalálták a Margit híd közelében, arrafelé éjjel kettőkor is egy tűzoltóhajó és egy rendőrségi motoros cirkált.
Egy helymeghatározó applikáció szerint itt a hajó
A part pesti oldalához lehet közel a roncs, 20-30 méterre a parttól, hajnal kettő körül az újságírók több búvárt láttak ott lemerülni. Kollégánk a helyszínről azt jelentette, hogy a híd környékén nagyon sok a vízirendőr, nagy az aktivitás. A fenti hajókövető adatbázisban látszik a hajó utolsó helyzete, és az is, hogy a Hableány nagyjából akkor adott le utoljára jeleket, amikor a baleset történt.
A kutatás
Ezen a felvételen látszódhat a baleset
Az Időkép felvételén elméletileg látható a Parlament előtt nem sokkal 21 óra után történt baleset, de egyértelműen nem vehető ki, mi történt. A Magyar Hang értesülései szerint a Viking Sigyn nevű nagy méretű kabinos kirándulóhajó ütközött neki a nála jóval kisebb Hableánynak. A céget próbáltuk elérni, de a neten talált telefonszámon egy automata annyit mondott be, hogy munkaidőben érhetők el.
A Viking Sigyn szerda éjjel nem messze a Margit hídtól, a Carl Lutz rakpartnál horgonyozott, éjjel 3 előtt nem sokkal rendőrök jelentek meg a hajónál, kollégánk a helyszínen volt:
Csányi Nikolett
Első bejelentkezésünk a helyszínről
Az elsüllyedt hajót üzemeltető cég, a Panoráma Deck szóvivője, Tóth Mihály a baleset okát nem tudja, szerinte annyi biztos, a Hableány másodpercek alatt süllyedt el. Mentőmellények voltak a hajón, azonban Tóth szerint kérdéses, hogy azt az utasok, illetve a legénység fel tudta-e venni. A hajó olyan gyorsan süllyedt el, hogy vészjelzést sem tudott leadni. Egy rutinszerű városnéző kiránduláson történt a baleset, a hajó Tóth szerint műszakilag rendben volt.
Tóth Mihályt az éjszaka folyamán többször is felhívtuk, negyed kettőkor azt mondta, nekik sincs információjuk arról, hogy igaz-e az egyelőre megerősítetlen hír, hogy a hajó kapitánya is az áldozatok között volt. A szóvivő azt mondta:
nagyon aggódnak a kollégájukért, de nem tudnak róla semmit.
MTI / Lakatos Péter
A szerda esti kirándulás utaslistájából Tóth Mihály szerint egyébként csak egy régebbi áll a társaság rendelkezésére. Ha ugyanis az előre leadotthoz képest van új felszálló, azt a helyszínen rögzítik, és a nap végén frissítik az adatokkal az irodában lévőt. A friss utaslista azonban a hajóval együtt elsüllyedt, így egyelőre csak annyi biztos, hogy az előre leadottnál eggyel több idegenvezető volt a hajón. A Hableányt a szóvivő elmondása szerint szerda estére egy állandó, távol-keleti beutaztatással foglalkozó partnerük bérelte ki, a társaság egyelőre nem vette fel velük a kapcsolatot.
Tóth Mihály azt nem tudta megmondani, melyik hajó ütközhetett a Hableánynak, de azt mondta, most nem a történtek rekonstruálása, hanem – amíg ember van a vízben – a mentés az elsődleges feladatuk, a baleset körülményeinek felderítése később sem az ő, hanem a hatóságok feladta lesz. Ehhez várhatóan a repülési adatbázisokhoz hasonló műholdas hajókövető rendszerek felvételeit fogják felhasználni.
MTI / Mihádák Zoltán
A környéket egyébként teljesen lezárták, a bámészkodókat is elküldik, az autókat visszafordítják. A vízi rendészet hajói, mentőhajók és tűzoltóhajók segítik a mentést. A Petőfi téren több rendőr-, mentő- és tűzoltóautó van. A mentőszolgálat vezetője azt mondta, "17 egységgel" vannak a helyszínen, de kint van a honvédség is. Rendkívül nagy erőkkel folyik a kutatás, a rendőrség csütörtök reggel 10-re hirdetett sajtótájékoztatót.
A helyszínen volt Pintér Sándor belügyminiszter, jelenleg is ott van a koreai követség képviselője és Horváth Ildikó egészségügyi államtitkár is, aki a kormány nevében részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. A sérülteket az utaslista alapján tudták azonosítani.
Ez a hajó süllyedt el, 60 fő befogadására képes
MTI
A mentést a Duna teljes magyarországi szakaszára kiterjesztették, a mentőszolgálat vezetője azt mondja, a Margit és a Lánchíd között már nem találnak embereket. A víz sodrása olyan erős, hogy Csepel-sziget után is találtak sérülteket, illetve az M1 tudósítója egy tűzoltóra hivatkozva azt mondta, az M0-s hídnál találtak egy holttestet, de később pontosította, hogy ott csak készültség van, ahogy a Kopaszi-gátnál is. A baleset miatt a rendőrség a Margit híd és az Erzsébet híd között hajózási zárlatot rendelt el.
MTI/Szigetváry Zsolt
Az M1-nek Szatmári Zsolt, az Érdi Nemzetközi Katasztrófavédelmi szakbúvároktató azt mondta: jelenleg minden akadályozza a mentést, az időjárás, a víz hőmérséklete és a Duna gyors folyása. Solymos András hajómérnököt is megszólaltatta a csatorna, ő azt feltételezi, navigációs problémáról lehetett szó, lehet, hogy a nagy hajó nem vette észre a kis hajót, de nem tudja, hogy a kis hajó miért nem tért ki. Ez egy nyitott kérdés, amit a vizsgálatoknak kell tisztázni, mondta. A rossz idő miatt a turisták valószínűleg nem a hajó külső részén voltak, hanem bent, ahonnan viszont nehéz kijutni, ráadásul senki nem mentőmellényben üldögél egy sétahajó fedélzetén, ruhában viszont mentőmellény nélkül nem lehet sokáig úszni.
MTI/Szigetváry Zsolt
Zacher Gábor toxikológus szerint kiszámíthatatlan, hogy milyen sérüléseket szenvedtek a hajóbaleset sérültjei, a lehűlés komoly fenyegetést jelent.
Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az M1-nek azt mondta, a Duna árad, nő a vízszint, jelenleg 5 méteres, és nagyon erős a folyó sodrása. A víz hőmérséklete 10-15 fok.
Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke a Hír Tv-ben azt mondta, sürgősségi mentőhajóval mentek azonnal a helyszínre, majd a hajójukkal a szabadkikötőig átnézték a területet, és találtak is egy holttestet, de nem a balesettel összefüggésben. Később szonároztak, hogy lokalizálják, hogy hol a hajó. Vízművek hajói is a helyszínen vannak, mindenki túlélőket keres. A tragédiáról a BBC is beszámolt, vezető anyagban.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés, amit anno még az oroszokkal hoztak össze. A spanyol Talgo felvásárlási kísérlete költséges kaland volt.
Jeszenszky Géza elfogadja Orbán Viktor meghívását a Karmelitába, mert van mondanivalója a számára. A fiáról azt mondta, úgy sejti, valami vallási és politikai fanatizmus áldozata.