Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A bírói hibák miatt megismételt eljárásban felmentették azt a hajléktalant, akit július 25-én vettek őrizetbe életvitelszerű közterületen tartózkodás miatt, és elsőfokon figyelmeztetésben részesítettek.
Nem találta bizonyítottnak a Pesti Központi Kerületi Bíróság, hogy Cs. Béla életvitelszerűen közterületen akar tartózkodni – közölte az Indexszel a férfi képviseletét ellátó Utcajogász Egyesület.
A jogvédő szervezet szerint a döntés nemcsak azért fontos, mert felmentettek egy hajléktalansága miatt elítélt férfit, hanem azért is, mert rávilágít arra, hogy az Alkotmánybíróság álláspontjával ellentétben a kriminalizáció célzottan a hajléktalan emberekre irányul.
A bíróság október 15-én tárgyalta újra Cs. Béla ügyét. Ahogy korábban megírtuk, a férfit a IX. kerületi Nagyvárad térről állították elő a rendőrök a tavaly októberben életbe lépett hajléktalantörvény alapján. A tárgyalását gyorsított eljárásban, egy nappal később tartották a Gyorskocsi utcában, de ő nem a tárgyalóteremben foglalt helyet: egy másik szobában ült, bilincsben, egy monitoron keresztül figyelte a történéneseket és tett vallomást. Azt mondta, nem figyelmeztették, hogy életvitelszerűen közterületen tartózkodik, csak igazoltatták, és rögtön elő is állították. A védelmét ellátó Utcajogász Egyesület az eljárás megszüntetését kérte, a bíróság ítélete szerint azonban Cs. törvénysértést követett el, mivel szinte mindig a téren tartózkodott, ezért figyelmeztetésben részesítették.
Cs. és ügyvédje fellebbezett a döntés ellen, aminek nyomán a Fővárosi Törvényszék hatályon kívül helyezte az elsőfokú döntést, mert a bírósági titkár sem a férfi által elmondottakkal, sem a védelem érveivel nem foglalkozott, csak és kizárólag a rendőrségi iratokra támaszkodott, amelyek azonban hiányosak voltak.
Emiatt az egész tárgyalást meg kellett ismételni, azon mentették fel Cs.-t.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.