Önkormányzati választás 2019
Idézze fel a 2019-es önkormányzati választás kampányának és a szavazás napjának eseményeit, illetve kövesse a fejleményeket cikksorozatunkkal. Innen megtudhat mindent arról, mi történik az ország önkormányzataiban.
Meg kell ismételni a jászberényi polgármester-választást, amit Budai Lóránt nyert meg a Közösen Jászberényét Egyesület jelöltjeként, nagyon szoros versenyben, 14 szavazattal a fideszes Szabó Tamás előtt. De a Szegedi Ítélőtábla úgy döntött, meg kell ismételni a voksolást, mert idegenek mentek be a szavazókörökbe, a szavazatszámláló bizottsági tagok "kontrollálatlanul" mozogtak, illetve a szavazási szándékot torzító pénzfelajánlások történtek.
Az új szavazás november 10-én lesz, de alaposan átírja az esélyeket, hogy a Mi Hazánk polgármesterjelöltje, Dobrosi Péter nem indul, visszalép Szabó, vagyis a fideszes jelölt javára. A párt azzal magyarázza a lépész, hogy szerintük Budai alkalmatlan a pozícióra, ezért nem akarják megosztani a jobboldali szavazókat, írja a Szoljon.
Update: a cikk megjelenése után a Mi Hazánk arról adott ki közleményt, hogy mégis indul Dobrosi Péter, mert egyik jelölt sem elfogadható a pártnak.