A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Nem lennénk most Donald Tusk, újdonsült európai néppárti elnök helyében, aki zágrábi megválasztása után rögtön olyan ügyekkel kell szembesüljön, mint hogy a KDNP belengette kilépését. Nacsa Lőrinc a HírTV-ben vetítette előre, Tusknak mivel kell szembenéznie "ha továbbra is a balratolódást, vagy a bevándorlás pártiak felé nyitást képzeli el az Európai Néppárt jövőjének, akkor az szerintünk egy helytelen irány, aminek nem feltétlenül van értelme továbbra is a részesének maradni."
Nacsa hagyott ugyanakkor egy egérutat a legnagyobb Európai Parlament-i pártcsaládnak és elnökének: "Ha viszont egy erős jobboldali, kereszténydemokrata és egyébként a jobboldal felé nyitott pártcsaládot képzel el, akkor természetesen van maradásunk.”
A Fidesz mérhetetlen népszerűségű szatellitpártja ezekkel egyébként lényegében azt ismételte meg, amit Gulyás Gergely a Kormányinfón elmondott. A Fidesz néppárti tagsága felfüggesztés alat áll, a KDNP-é viszont nem.
A KDNP potenciálját mutatja, hogy Nacsa és Tusk zágrábi tárgyalásai annyiban merültek ki, hogy köszöntek egymásnak a folyosón.
Donald Trump egyelőre nem kommentálta a Twitteren Nacsa szavait.
(444)
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik. De vajon melyik?
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Nemcsak kegyeleti célból, hanem a kíváncsiskodók miatti torlódások megelőzésére is.