szerző:
hvg.hu

Szakértők szerint 30 százalékkal voltak túlárazva a szerződések.

1,3 milliárd forintot fizettek ki ügyvédi megbízásokra Pécsen 2015 és 2019 között – derült ki az önkormányzat, illetve annak cégei és intézményei átvilágítása után. Péterffy Attila polgármester és az átvilágítást végző Bodnár Imre ügyvéd elmondta, vannak kirívóan sokat foglalkoztatott ügyvédek és irodák.

A szolnoki fideszes polgármester fia, Szalay Ferenc ügyvédi irodája 226 millió, Kamondi Mónika 180 millió, Bódis Krisztina pedig 140 millió forintot kapott a várostól és cégeitől az előző ötéves önkormányzati ciklusban.

Szakértői vélemények szerint a kifizetett összegek általánosságban 30 százalékkal voltak túlárazva, évente 80-90 milliót spórolthatott volna a város.

Péterffy Attila bejelentette, a túlárazott ügyvédi szerződéseket a hónap közepéig megszünteti, a jövőben nem kötnek átalánydíjas megbízásokat, kizárólag óradíj alapon szerződnek, 30 napos felmondási idővel.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Itthon

Fantomalkalmazottakkal és kényszertörölt céggel is szerződött kommunikációra a Bácskai vezette IX. kerület

Éves szinten több tízmillió forintot is spórolhat a kerületnek Ferencváros új vezetése csupán azzal, hogy megszüntet vagy nem köt újra egy rakás, még a fideszes Bácskai János polgármestersége idején aláírt – névleges vagy egymással párhuzamos feladatok elvégzésre szóló – kommunikációs szerződést. A megbízások egy része zseniális trükkel működött: relatív kis összegről szólt, így évekig nem is szúrt szemet senkinek.

hvg.hu Itthon

Ferencváros fideszes vezetése 16 ügyvédi irodának fizette a tízmilliókat

Tizenhat különböző ügyvédi irodával - köztük több volt fideszes képviselőével - kötött egyidejű megbízási szerződést Ferencváros előző fideszes vezetése - derült ki a önkormányzattól kikért megbízáslistából. A tizenhatból öt iroda párhuzamosan ugyanarra a feladatra kapott megbízást, az elvégzett munka mennyisége alapján többüknél is felmerül, hogy az nem állt arányban a fizetséggel. A szerződések közel felét fel is számolja a kerület új független polgármestere.

Krómba mártott amerikai csőrös kamionok – megnéztük, milyenek belül

Krómba mártott amerikai csőrös kamionok – megnéztük, milyenek belül

Soha ennyi használt autó nem cserélt gazdát az országban

Soha ennyi használt autó nem cserélt gazdát az országban

Nem fizetett a kukaholding Budapestnek, február közepéig vannak csak tartalékok

Nem fizetett a kukaholding Budapestnek, február közepéig vannak csak tartalékok

Már hatan haltak bele a koronavírusba Kínában

Már hatan haltak bele a koronavírusba Kínában

Demeter Szilárd miatt nem veszi át a Térey-ösztöndíjat Bartók Imre

Demeter Szilárd miatt nem veszi át a Térey-ösztöndíjat Bartók Imre

Tízezer forintra drágul a cigaretta Ausztráliában

Tízezer forintra drágul a cigaretta Ausztráliában