Boldog-ügy: Köddé vált a mezőtúri iskolát felújító vállalkozó

Egy mezőtúri iskola felújítása is félbeszakadt a fideszes politikus környezetében folyó vizsgálatok miatt. Több száz diák várja, hogy mielőbb visszaköltözhessenek az épületbe.

  • hvg.hu hvg.hu
Boldog-ügy: Köddé vált a mezőtúri iskolát felújító vállalkozó

A fideszes Boldog István körzetében egyre több mindenre rányomja a bélyegét a kétes közbeszerzések miatti nyomozás. Nemrég a körzet ellenzéki képviselője, Csányi Tamás utalt arra, hogy egy mezőtúri iskola háromszáz diákja költözött egy használaton kívüli épületbe, hogy az intézményt felújítsa egy vállalkozó, most ez az építkezés is leállt. Megkerestük a beruházást megrendelő Karcagi Tankerületi Központot, itt megerősítették, hogy alig száradt meg a tinta a szerződésen, a vállalkozó máris eltűnt.

Sági István, tankerületi elnök válaszában megírta, hogy alig egy hónapja, november 7-én kötöttek szerződést a vállalkozóval a felújítási munkákra, de már két héttel később jelezte a műszaki felügyelet, hogy hiányosan töltötték ki az építési naplót, és nem is lehet a céggel kapcsolatba lépni. A Tankerületi Központ, írásban szólította fel a céget, hogy amennyiben továbbra sem lehet őket elérni, akkor felbontják velük a kapcsolatot.

Október elején Hadházy Ákos hozta nyilvánosságra, hogy Boldog István, Jász-Nagykun-Szolnok megyei parlamenti képviselő körzetében, több települési vezetőnek is a képviselővel kellett arról egyeztetnie, hogy a TOP-pályázatok lebonyolításával mely közbeszerzési cégekkel kell szerződniük, majd a közbeszerzésekre egy meghatározott vállalkozói kört kellett meghívniuk. A Népszava nemrég megpróbálta felkutatni a „kiválasztott” cégek közül a legtöbb megrendelést elnyerő jászkiséri céget, amely a helyszíni riport szerint egy „kádárkockában” volt bejegyezve.

Egy hete pedig az Index írta meg, hogy a hatóságok valóban vizsgálják azokat az uniós pályázatokat, amelyekkel kapcsolatban felmerült, hogy előre eltervezett módon választották ki a főként TOP beruházásokat érintő projektmenedzsmentet, kivitelezőt, ezekben a közbeszerzési eljárásokban egy tanácsadó cég működhetett közre. A portál azt is kiderítette, hogy feltehetően termálvízben ejtőzve folytak az egyeztetések. December elején a torokszentmiklósi.hu újságírója kapta meg az ügyészségtől azokat az információkat, hogy letartóztatták a megye egyik kormánypárti képviselőjét, később kiderült, hogy Boldog István munkatársán kívül, még három embert tartóztattak le, és egy pedig házi őrizetben van.

A Népszava egy korábbi cikkében kigyűjtötte, hogy az egyik szóban forgó cég, a Profiter Machine Kft milyen beruházások kivitelezését nyerte el. Ebből kiderül, hogy a legnagyobb összeget a kunszentmártoni projektekkel zsebelhette be a vállalkozó, itt három pályázattal négyszáz millió forint értékű kivitelezés nyert el, Mezőtúr pedig két projektre kötött a céggel szerződést, ennek összege együttesen 340 millió forint. Most a Tankerületi Központ mezőtúri iskolai beruházása is bedőlni látszik, igaz, ez valószínűleg a nyomozás miatt akadhatott el, erre a projektre a fenti cég 335 millió forintot nyert.

Az október 13-i önkormányzati választásokon néhány településen új polgármestert választottak, akik közül például a tiszatenyői polgármester azzal szembesült, hogy olyan rosszul állnak a projektek, hogy Tiszatenyőnek 250 millió forintot vissza is kell ezek miatt fizetnie. Az adósságrendezésére maga Boldog István ígért segítséget az új polgármesternek, Mező Imrének, azt ajánlotta, hogy közbenjár majd a Belügyminisztériumnál, hogy rendezzék a visszafizetési kötelezettség miatti nehéz helyzetet. Kerestük a polgármestert, aki annyit mondott, hogy folyamatban van a helyzet rendezése.