Önkormányzati választás 2019
Idézze fel a 2019-es önkormányzati választás kampányának és a szavazás napjának eseményeit, illetve kövesse a fejleményeket cikksorozatunkkal. Innen megtudhat mindent arról, mi történik az ország önkormányzataiban.
Két hónap múlva újra választunk. Az ellenzéki pártok egyelőre meglepő hatékonysággal dolgoznak a jelöltállításon. Úgy tűnik, az a kilenc év, ami alatt egy tehetségesebb arc elvégzi a matek szakot és ledoktorál, nekik is elég volt ahhoz, hogy ezt az egy leckét elsajátítsák. A hírekben természetesen most is nagyobb hangsúlyt kapnak a súrlódások és viták itt-ott, de ettől még a projekt halad. Budapesten megvan az egyértelmű ellenzéki jelölt a főpolgármesteri székbe, és többnyire az egyes kerületekben is. Hogy a játék itt nem babra megy, azt jelzik a különféle vasalt és vasalatlan herék zavarórepülései: a fővárost elveszítheti a Fidesz, és ezt tudja.
A kutatások azt mutatják, hogy a kormánypárti előny szinte lineárisan olvad, ahogy a tanyáról felbringázunk a nagyközségbe, onnan a kisvárosba, és tovább. Minél több ember él egy csomóban együtt, annál kevésbé működik a varázslat – és a félelem –, amely Orbán Viktort és vazallusait hatalomban tartja. A feladat most ennek a lehetőségnek a kihasználása.
Utána pedig a megfejtése, végül a kiterjesztése. A jelenség egyáltalán nem hungarikum. A brit vidék szavazta meg a Brexitet eszement hazugságok és rágalmak hatására, az osztrák vidék húzta kormányra a Szabadságpártot – és tart ki mellette az után is, hogy a pártvezér kamerába mondta, hogy örömmel adná el a hazáját a Szovjetuniónak, akár az anyja hátán is. Moszkva és Szentpétervár növekvő undorral fordul el Putyin cárságától, de a muzsikok kitartanak. Bécs, Budapest és Berlin inkább játszik egy csapatban, mint Budapest és Kisvárda.
A vita ősrégi, ahogy a kézre álló magyarázatok is. Ma ez jobboldalról úgy hangzik, hogy a városiak gyökértelenek, liberális részről pedig úgy, hogy a falusiak gyökerek.
Kezdjük az utóbbival. Nem PC, de hát ha egyszer a nagyvárosokban több a magasan képzett, művelt, világlátott polgár, akkor vakság lenne eltagadni, hogy ennek van politikai hatása. Nyilván könnyebb megetetni a laposföld-nézetet azzal, aki ott a lapos pusztán élte le az életét, Spektrum tévéje nincsen, a csillagászatból meg a horoszkóp jut el hozzá. Különösen akkor könnyű, ha minden kicsit okosabb szomszéd az első adandó alkalommal elhúz onnan.
A szakadék az utóbbi években látványossá vált, a Fidesz mögül eltűnt vagy elhallgatott az értelmiség. Ahogy a párt egyre inkább fullba tolja a kretént, úgy vált egyre kényelmetlenebbé kiállni a kreténségek, a bűnök és gonoszságok mellett mindenkinek, akinek az asztaltársasága alapvetően késsel-villával étkezik. Végrehajtók, fizetett szolgák maradtak csupán, szuverén gondolkodók nem.
Bizony, a népi-urbánus megosztás jelentős részben hülyék és nem hülyék közötti szembenállássá korcsosult. Trump ostobaságainak, a Brexit légből kapott „érveinek” vagy a Soros-tervnek a benyeléséhez áramvonalasabb agy kell, nem pedig szkepszis meg józan ész. Az direkte gátolja a hatóanyag felszívódását.
Ám ez a diagnózis önmagában semmire sem elég. Ha október után ott áll az ellenzék néhány nagyvárossal a kezében, és azon tanakodik, merre tovább, akkor nem vonhat vállat azzal, hogy idáig szólt a haditerv, Kaposvártól lefelé már Mordor van, amivel nincs dolgunk. Nemcsak dolgunk van vele, mert egész Magyarország a hazánk, hanem lesznek már források is.
Ha a magyar vidék hiányt szenved mindabban, amit a városok viszont megadnak a polgáraiknak, akkor a feladat: kisugározni a város fényét az egész megyére. A toronyórát meg a katedrálist nem lehet elvinni falura, de a szabad sajtót, a vitát, a nyilvánosságot igen. Szeged, Pécs, Esztergom és Budapest, ha ellenzéki irányítás alá kerül, képes kipukkasztani a buborékokat maga körül. Nyomtathat újságot, szervezhet vitaesteket, és meghívhatja azokra a környező falvak népét. Folyamatosan fenntarthatja a pluralizmust, megmutathatja, mi nem igaz mindabból, ami eddig szinte opponálatlanul, alternatíva nélkül nehezedett a vidékre.
És egyben példát adhat, hogy lehet másképpen is kormányozni. Hogy nem törvényszerű és elkerülhetetlen, hogy a helyi uraságé minden, hogy élet-halál ura a polgármester meg a jegyző. Ezt annál is könnyebb lesz teljesíteni, mert a kormánypárti bűnözőkkel szemben az ellenzéki vezetők nem számíthatnak az ügyészség és a rendőrség szégyenlős félrenézésére.
A városok kinyitása nem egyirányú utakat épít. Van mit elvinni vidékre, de van mit meghallgatni is. Öncsalás lenne azt hinni, hogy a kistelepülések csak azért húznak a populista mesékhez, mert ott mindenki butább. Ideje feltérképezni, mit és miért féltenek, mit őriznek, miért érzik úgy, hogy védelemre szorulnak – és milyen kerek, megnyugtató és versenyképes jövőkép ajánlható fel a mérgező hazugságok helyett.
Az ellenzéki kézbe kerülő városok felelősek lesznek a környezetükért. Világítótornyok lehetnek, az egész tájat uraló végvárak. Ezek a győzelmek – ha megszületnek – hídfőállásokat eredményeznek, ahonnan tovább lehet nyomulni tervszerűen, koordináltan és aprólékosan. A meló nem lesz könnyű, de nem is lehetetlen: megtörni az egyszínűséget könnyebb, mint fenntartani.
TÓTA W. ÁRPÁD
a HVG munkatársa
