Tetszett a cikk?

Továbbá a győri Brenner János Hittudományi Főiskola fejlesztésére is jut 1 milliárd.

Koronavírus-világjárvány
Már meghaladja az ötmilliót a koronavírussal megfertőzöttek száma a világon, és több mint háromszázezren vesztették életüket a betegség miatt, a járvány gazdasági hatásai pedig felbecsülhetetlenek. A járvány terjedése már több országban lassul, több helyen elkezdték enyhíteni a korlátozásokat, Igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat, tartson velünk, olvassa cikksorozatunkat.
Friss cikkek a témában

Vaskos Magyar Közlöny jelent meg péntek délután, megannyi kormányzati intézkedést tartalmazva. Ezek közül a legfontosabb az a kormányhatározat, amellyel a kabinet

100 millió forintot csoportosít át a rendkívüli tartalékból a koronavírus járvány elleni védekezés érdekében a betegség ellen felhasználható gyógyszerek és gyógymódok kifejlesztésére.

A győri római katolikus hitéleti és oktatási célú épületek felújításáról és fejlesztéséről is határozott a kormány. A szintén Orbán Viktor miniszterelnök által szignózott kormányhatározat szerint a kabinet

  • a győri Nagyboldogasszony Bazilika felújítására 538 millió,
  • a győri Brenner János Hittudományi Főiskola fejlesztésére 1 milliárd forintot ad.

A kormányfő péntek reggeli rádióinterjújában azt mondta, az a helyzet, hogy a pénzügyminiszter felülről nyitott kasszával dolgozik a járvány idején, a

védekezéshez szükséges 10 milliárdok folyamatosan rendelkezésre állnak, és folyamatosak a beszerzések.

A koronavírus elleni gyógyszerről szólva pedig úgy fogalmazott, hogy "bár dolgozik egyébként egy virológusokból álló felfedezői munkacsoport is, aki megpróbálkozik azzal, hogy a már más betegségek céljából forgalomba hozott gyógyszereket próbálja módosítani, hátha ezzel gyorsabban találjuk meg a megfelelő gyógyszert, mintha teljesen új vakcinát fejlesztenénk ki, tehát van egy ilyen gyógyszermódosítással foglalkozó munkacsoport, meg persze originális kutatások is vannak, hogy hátha megtaláljuk a vírus ellenszerét. Fantasztikus agyú kutatóink vannak egyébként, a magyar tudományegyetemek vezetőivel, mármint az ilyen részleg vezetőivel személyesen is találkoztam".

Orbán hozzátette, meggyőződött arról, hogy "nagyon komoly, nemzetközileg elismert kutatásokat folytatnak Magyarországon, és egyáltalán nem kizárt, hogy valamilyen eredményre majd jussanak. Azt nem állítom, hogy ők fogják felfedezni a vakcinát, de odáig eljuthatnak, hogy már forgalomban lévő gyógyszereket tudunk úgy módosítani, hogy azok legalább a tünetek enyhítésére alkalmasak lesznek a koronavírus esetében. Ez a remény él. Majd meglátjuk, hogy mit hoz a jó szerencse meg a kutatói zsenialitás".

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.
HVG hvg360

Őket kellene megmentenie a kormánynak – az akcióterv első része ehhez kevés

Átmeneti járulékkedvezményt, ideiglenes hiteltörlesztési kedvezményt ad a kormány néhány ágazatnak a járvány miatt megborult gazdaság megmentése érdekében. Az ezekben dolgozókat és másokat is kérdeztünk, mennyi esélyt adnak maguknak a túléléshez. A legtöbben más gondokról beszéltek, mint amelyek megoldásához most hozzáfogott a kormány.

Hasznos új funkciókat pakolt telefonjaiba a Google

Hasznos új funkciókat pakolt telefonjaiba a Google

Káslerék 12 milliót adnak az Ismerős Arcokról szóló dokumentumfilmre

Káslerék 12 milliót adnak az Ismerős Arcokról szóló dokumentumfilmre

Kiderítették, mennyit keresnek a magyar TikTok-sztárok

Kiderítették, mennyit keresnek a magyar TikTok-sztárok