Bruszt László, a CEU volt rektora küldött
véleménycikket a Project Syndicate-nek. "A magyar járványdiktátor" című publicisztikában a szerző arról ír, hogy a járvány kezelésében életbevágó a szabad információáramlás és a nyilvános vita. A
felhatalmazási törvény, amely korlátlan idejű rendeleti kormányzást tesz lehetővé, épp az ellenkező hatást váltja ki.
Bruszt szerint a törvény konkrétan veszélyezteti a magyarok életét azzal, hogy csökkenti az információkhoz való hozzáférést; éppen ez okozta a vírus elszabadulását Vuhanban is.
Orbán uralni akarja a járványról folyó közbeszédet, mivel tudja, hogy kormánya súlyosan elhanyagolta az egészségügyet – állapította meg a szerző. Az új törvénykezés épp ezt szolgálja a "valótlan" hírek terjesztését fenyegető börtönbüntetéssel, ami orvosokat és újságírókat is elhallgattathat, de így elfedheti a bajokat.
Minden, a járvány leküzdését szolgáló intézkedést lehetséges ilyen törvények nélkül is meghozni, ez történik Európában Bruszt László szerint. Az informált állampolgár pedig sokkal engedelmesebb, így könnyebb a válság kezelése.
Bruszt felidézte, hogy Orbán (Donald Trumphoz hasonlóan) kisebbítette a járvány jelentette fenyegetést kezdetben, majd megpróbálta úgy beállítani, mintha külföldiek terjesztenék.