Márki-Zay Péter: „Egy hónapot élt a korrupció és a vandalizmus elleni rendelet”

A fideszesek által spiclitörvényre keresztelt rendelet alig egy hónapig élt, ezalatt senki nem jelentkezett a jutalomért.

  • Szlavkovits Rita Szlavkovits Rita
Márki-Zay Péter: „Egy hónapot élt a korrupció és a vandalizmus elleni rendelet”

Visszadobta a kormányhivatal azt a vásárhelyi rendeletet, amelyben százezer forintos jutalmat adott volna az önkormányzat annak, aki akár korrupcióval, akár vandalizmussal kapcsolatban tesz bejelentést.

A helyi Fidesz „spiclitörvénynek” nevezte a rendeletet, a kormányhivatal pedig jogsértőnek találta, hatályon kívül kell azt helyezni. A helyi rendeletet június 25-én szavazta meg a hódmezővásárhelyi közgyűlés, de a városban, ellenzékben levő kormánypárti képviselők szerint ezzel a polgármester visszahozta a városba a házmesterek országának szellemét. A rendelet alig egy hónapig élt, az önkormányzatok törvényességét felügyelő kormányhivatal több ponton is jogsértőnek találta a rendeletet, ezért annak hatályon kívül helyezésére kötelezte a vásárhelyi önkormányzatot.

Már az elfogadásakor is éles vitát váltott ki a helyi rendelet. Márki-Zay Péter javaslata szerint az kapta volna meg a legfeljebb 100 ezer forintos jutalmat, aki bejelentést tesz valamilyen korrupció gyanújával, illetve a helyi közösségi életet szabályozó rendeletek megsértésével kapcsolatosan. A jutalom csak abban az esetben járt volna, ha jogerősen bebizonyosodik, hogy valóban megtörtént a cselekmény, amit bejelentett a vásárhelyi polgár. A helyi Fidesz szerint, mivel a közösségi életet szabályozó helyi rendeletekben még a fű magasságát is leszabályozták még a korábbi városvezetők idején, lényegében elindulhatott volna a városban egy „feljelentgetősdi”, ezzel pedig rossz időket idéző szellem tért volna vissza a városba.

A polgármester viszont azzal érvelt, hogy a rendelet csupán a hivatalból amúgy is üldözendő cselekmények felgöngyölítésében ösztönözte volna a lakosokat. Márki-Zay Péter szerint a korrupciós ügyek felderítését segítették volna, illetve a vandalizmust próbálták volna nagyobb sikerrel felszámolni. Egyébként a polgármester a közösségi oldalon közölte, hogy a rendelet hatálya alatt egyetlen bejelentés sem érkezett.

Az önkormányzatok törvényességét felügyelő kormányhivatalok az elfogadott helyi rendeletek jogszerűségét minden esetben megvizsgálják, most is ez történt. A hivatal több ponton is jogsértőnek találta a nyár elején elfogadott rendeletet: sérti a Büntetőeljárási, a Jogalkotási és Panasztörvényt, és rombolja a közösségi együttélés alapvető szabályait és normáit. A Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal a rendelethez fűzött álláspontjáról a promenad.hu szerkesztőségének eljuttatott közleményében számolt be. A rendeletet augusztus 7-ig kell hatályon kívül helyezni a kormányhivatal korábbi állásfoglalása szerint, így a pénteki vásárhelyi közgyűlésen, hatályon kívül helyezik a városban indulatokat kiváltó helyi rendeletet.