szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

„Covid centrum, orvosi pihenő és mosdó. A kollégáink helyt állnak ilyen körülmények között is” – ezzel posztolta a Magyar Orvosi Kamara az egyik orvos által készített fotókat.

Koronavírus - a második hullám
Fél évvel a koronavírus-világjárvány tavaszi kitörése után megérkezett a pandémia második hulláma. A fertőzöttek számának radikális emelkedése egyre több országot kényszerít ismét korlátozások bevezetésére annak ellenére, hogy a világgazdaság még magához sem tért a tavaszi járványkitörés hatásaitól. A jelek szerint a második hullám Magyarországot is elérte. Kövesse híreinket!
Friss cikkek a témában

Mivel nem jelölték meg a kórházat, az orvosi pihenő helyét, felmerülhet, hogy a képek nem valódiak. Ezzel kapcsolatban a kamara később azt írta, hogy ők isis meghökkenve szembesültek ezekkel az állapotokkal, de nem adják ki a forrást.

Ennek egyik oka, hogy „az egészségügyben is erősen fúj a szél, a teljesítőképességük határán lévő kollégák gyakran félnek a feletteseik vagy épp az egészségpolitikai szereplők megrovásától”. Ezért nem szívesen vállalnák ezt be a kép beküldői sem, akik mindeközben becsülettel végzik munkájukat a COVID ellátásban is.

Mint írják, abban bíznak, hogy a kórház fenntartójához is eljut a kép, és fel is ismeri majd a saját intézményének rejtettebb zugait. Kiemelik, hogy „nem szeretnénk posztunkkal azt sugallni, hogy adott intézményben nem jó színvonalú az ellátás, és ily módon elvenni a páciensek bizalmát az intézmény iránt. Kollégáink emberfeletti teljesítményét mutatja, hogy ilyen körülmények között öltözve és "pihenve" is képesek jó színvonalon ellátni a hozzájuk segítségért fordulókat”.

Íme, a fotók az orvosi pihenőről:

©
©
©
©

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Meddig fejlődhetnek még a digitális üzleti asszisztensek?

Meddig fejlődhetnek még a digitális üzleti asszisztensek?

Ambrus Attila sohasem jár bankba, rossz az aurája

Ambrus Attila sohasem jár bankba, rossz az aurája

Felavatták George H.W. Bush szobrát a Szabadság téren

Felavatták George H.W. Bush szobrát a Szabadság téren