A Színművészeti új kancellárja azzal fenyegetett, hogy ha nem engedik be, nem ad fizetést

Szarka Gábor a katonai pályáról érkezett az SZFE-re.

  • hvg.hu hvg.hu
A Színművészeti új kancellárja azzal fenyegetett, hogy ha nem engedik be, nem ad fizetést

A 444.hu ír róla, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új kancellárja, Szarka Gábor egy szerdai találkozón azt mondta az egyetem középvezetőinek, hogy ha nem engedik be az intézmény épületébe,

akkor nem ír alá semmit, és nem lesznek fizetések sem.

A portál ezt az SZFE sztrájkbizottságának tagjától, Csató Kata mesteroktatótól tudja. A sztrájkot azért tartják az oktatók, mert az elmúlt 7 nap tárgyalásai során nem jutottak dűlőre a kuratóriummal.

Szarka Gábor katonatiszt, akit tegnap, vagyis kedden nevezett ki a Vidnyánszky Attila vezette kuratórium a Színművészeti új kancellárjának. Szarka már bement volna az SZFE épületébe, ám ezt a diákok megakadályozták.

Az alapítvány szerint tucatnyian voltak azok, akik “meggátolták Szarka Gábort abban, hogy belépjen az egyetem épületébe, és aktívan közreműködhessen az átadás-átvétel folyamatában". Az új kancellár ennek ellenére mindent megtesz annak érdekében, hogy feladatait a jövőben a lehető legmagasabb szinten elláthassa – ígérték.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) lemondott vezetését ma, szerdán búcsúztatják, az esemény este fél 9-kor kezdődik.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.