Kaotikus családi háttér, traumatizált gyerekkor, tanulási nehézségek, az állami gondozottak „stigmája” – ilyen terhekkel a hátukon próbálnak előrehaladni az iskolarendszerben a nevelőszülőknél, lakásotthonban vagy gyermekotthonban élő tizenévesek, akiknek sokszor az ezer sebből vérző oktatási rendszer sem tudja megadni azt a figyelmet, amire szükségük lenne. Sokaknak mégis sikerül kitörni: van, aki ma már egyetemista, mások szakmát szereznek – írja az Eduline.
A cikk szerint Magyarországon tíz éve nem készült átfogó, országos kutatás az állami gondozottak iskolai helyzetéről, a 2011-es KSH-adatokat nézve azonban egyre egyértelműbbnek tűnik: közel sem „megszokott”, hogy egy tizenéves a nevelőszülőktől/gyermekotthonból egészen az egyetemig jut. A felmérés alapján míg a saját családjukkal élő tizenévesek kétharmada érettségit (is) adó középiskolát választ, addig az állami gondozott gyerekek közül csupán minden negyedik próbál érettségit szerezni, kétharmaduknál a szakmaszerzés a cél, a felsőoktatásban alig-alig tanulnak közülük.
Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak szakmai vezetője azt mondta az oktatási portálnak, hogy az állami gondozott gyerekek „szétszálazhatatlan, összetett problémahalmazzal” a hátukon próbálnak előrejutni az iskolarendszerben. „Mindannyiuknak van egy előtörténete, többnyire kaotikus családi körülmények közül kerülnek ki, sokan már a fogantatásuk pillanatától nem kapják meg azt, ami az egészséges fejlődéshez kell, már kisgyermekkorban hiányoznak azok az ingerek, az a környezet, amelyben jól tudnának fejlődni. Olyan traumákat szenvednek el, amelyek az idegrendszerükre is hatnak, ez pedig sokszor tanulási nehézségeket, akár sajátos nevelési igényt okoz” – mondja, hozzátéve: a szakemberek a legtöbb SOS-es gyereknél úgynevezett „kevert magatartási zavart” állapítanak meg.
További részletek az Eduline cikkében olvashatóak:
Kaotikus családi háttér, traumatizált gyerekkor, tanulási nehézségek, az állami gondozottak „stigmája" - ilyen terhekkel a hátukon próbálnak előrehaladni az iskolarendszerben a nevelőszülőknél, lakásotthonban vagy gyermekotthonban élő tizenévesek, akiknek sokszor az ezer sebből vérző oktatási rendszer sem tudja megadni azt a figyelmet, amire szükségük lenne. Sokaknak mégis sikerül kitörni: van, aki ma már egyetemista, mások szakmát szereznek.
(Képünk illusztráció)
Az oldalon elhelyezett tartalom az Eduline megbízásából a HVG BrandLab közreműködésével jött létre. A tartalom előállításában a hvg.hu és a HVG hetilap szerkesztősége nem vett részt.