Választás 2022
Működik-e a sokadik ellenzéki összefogás-recept? Meggyőző tud-e lenni Márki-Zay Péter? Vagy marad minden a régiben, és győz a Fidesz, legfeljebb kétharmada nem lesz? Vagy akár az is? Egyáltalán: le lehet győzni ma Magyarországon Orbán Viktort? Belelendült a választási kampány, mi pedig minden pillanatát követjük. Tartsanak velünk!
Megszületett az Egységben Magyarországért név alatt közösen induló hat ellenzéki párt megállapodása a közös országos listáról, írja az atv.hu. A cikk szerint a Demokratikus Koalíció 14, a Jobbik 12, a Momentum, illetve az MSZP-Párbeszéd 8-8, az LMP pedig három helyre számíthat a lista első 45 helyéből.
Azt írják, a DK vállalta, hogy ha az LMP a várható kettő helyett csak egy körzetet nyer meg az egyéni körzetek között, akkor egy képviselővel kompenzálják őket, hogy ne essenek el a frakcióalakítástól, illetve az ezzel járó lehetőségektől.
A szocialisták, mivel vállalták, hogy a Párbeszéddel együtt lesz összesen nyolc – a Momentummal megegyező számú – helyük, a befutónak tekintett helyek után a 46. és a 47. pozíciót is megkapják, illetve további helyeket is a teljes, 279 fős listán. Továbbá először ők választhatnak majd elnöki helyeket a parlamenti bizottságok között, utánuk a Momentum, a DK, majd a Jobbik.
Korábban a nehéz listatárgyalások hevében Márki-Zay Péter már azt a lehetőséget is felvetette, hogy az utolsó néhány helyről sorsolással döntsenek.