1-2 kivétellel minden iskolaigazgató ott volt a budai tankerület megbeszélésén. Arról, hogy mi hangzott el, a különböző források máshogyan emlékeznek. Kiszámíthatatlannak tűnik, hogyan halad tovább a pedagógusok tiltakozása, de a társadalmi támogatás egyelőre magas. Több forgatókönyv is létezik arra, mi történhet majd október második felében.
Hétfőn a tankerület összes igazgatóját berendelték a Közép-Budai Tankerületi Központba. Tankerületi forrásaink szerint viszont ez csak egy beszélgetés volt, aminek célja a közös munka újbóli összehangolása volt. Az iskolákból azonban ezt egészen másképp látták. Úgy tudjuk, a beszélgetésen az igazgatókat számon kérték, mert a tankerület állításai szerint az irodájuk előtt hétfőn tartott tüntetésen többen trágár dolgokat skandáltak, sőt, voltak akik egy ajtót rugdostak (a helyszínről történt élő bejelentkezésünket visszanézve ilyen a szinte végig tartó közvetítés ideje alatt ilyen - az épület előtt legalábbis - biztosan nem történt).
A beszélgetésen elhangzottakat az igazgatók egyelőre még a tanároknak is csak nagyon szűkszavúan kommunikálták. További retorziókról sehol nem beszéltek, de volt, ahol a szervezett sztrájkban való részvételt ajánlották a nagyobb rizikóval és nyomásgyakorlással járó polgári engedetlenség, vagyis az órák meg nem tartása helyett.
A közép-budai tankerület iskolái oroszlánrészt vittek a múlt hét szerdai tiltakozásokból. Polgári engedetlenséggel egy forrásunk szerint 120 tanár élt az I., II. és XII. kerület iskoláit tömörítő tankerületben. Többen pedzegették a jelentőségét annak a ténynek is, hogy a más tankerületekben tartott tiltakozásokhoz képest itt jelentősége van annak is, hogy korábbi fideszes fellegvárnak számító kerületekről van szó, ahová a “budai elit” és sokszor a kormánypárti politikusok gyerekei is járnak.
Együtt, de egymás ellen a kuktában - mindenki nyomás alatt
Nem lesz könnyű feladata az elkövetkező hetekben senkinek. A tankerületeket alulról és felülről is jelentős nyomás éri. Szülők és diákok százai heti rendszerességgel tiltakoznak hangosan az irodáik előtt, a tankerületek vezetőinek neve folyamatosan pörög a nyilvánosságban, a közösségi médiában uralkodó ösztönkommentekben sokan fenyegetik is őket. Ennek ellenére egyikük sem mondott még le - a pedagógusok egy része szerint ez lenne a legkorrektebb lépés részükről. És - egyelőre legalábbis - az sem tűnik túl valószínűnek, hogy a kormány annál tovább menne annál kompromisszumokban, minthogy bedob egy évekkel későbbi béremelést – a többi követelést teljesen figyelmen kívül hagyva. Inkább a kormányzati keménykedés ideje tart most.
A pedagógusok, akikkel beszéltünk, teljesen eltérő véleménnyel voltak saját tankerületük vezetőjéről. Volt olyan körzet, ahol a tanárok szerint már régóta rossz a viszony az iskolák és a tankerület igazgatója szerint és olyanok is, akiknek évtizedek óta ismert kollégája vezeti a tankerületet, akivel kifejezetten jóban voltak korábban. Az eredmény azonban változatlan, utóbbiakban is kimentek a figyelmeztetések a polgári engedetlenségre adott válaszként.
A tanárok persze jóval kiszolgáltatottabb helyzetben vannak, mint egy-egy tankerület vezetője. Több engetlenkedőt már kirúgtak és sokak feje fölött lebeg Damoklész kardjaként az elbocsátás lehetősége, ha folytatják a polgári engedetlenséget. A kőbányai Szent László gimnázium egyik végzős osztályának osztályfőnöke például már három alkalommal vett részt az akcióban, nála múlt hét pénteken várták az elbocsátásról szóló levelet, végül a tankerület úgy reagált, hogy ügyében még nem született határozat, miután a szülők és diákok alkotta élőlánc vette körbe az épületet aznap.
A hatalomnak célszerű időt nyernie
Több forgatókönyv is létezik, ami mentén most alakulhatnak az események. A múlt heti országos munkabeszüntetés, tömeges polgári engedetlenség és a ritkán látott méretű tüntető tömeg a Margit hídon és a Parlament előtt jelezte, hogy egyelőre széleskörű támogatottságot élvez a tanárok tiltakozása. Azóta több lokális tiltakozásra is sor került, például a már említet Közép- Budai Tankerületi Központ Kacsa utcai épülete előtt. Pénteken pedig újabb országos munkabeszüntetés következik, amit számos fővárosi és vidéki helyszínen kísér majd a tanárok melletti és megfelélemlítésük ellen tiltakozó megmozdulás. Egy héttel később pedig következik a Magyaroszágon az elmúlt 16 évben a társadalmi elégedetlenségnek legtöbbször teret adó dátum: október 23-a. Aznapra újabb szolidaritási tüntetést hirdettek a tanárok mellett.
A polgári engedetlenséget követő kirúgások ugyan az első alkalommal összerántották a támogatást, de nem biztos, hogy ez megismétlődne. Sőt, éppen ezek gyakorlati üzenete, hogy néhány engedetlenkedés után már egyértelműen az állásával játszik az a tanár, aki így próbál tiltakozni.
Számos iskola pedagógusaival folytatott beszélgetéseink alapján a hatások eltérőek. Van olyan intézmény, ahol bejött a megfélemlítés. Van, hogy csak a kirúgások lehetősége, máshol az igazgató fenyegetése, megint máshol jóindulatú tanácsa, hogy inkább válasszák a tiltakozók a szervezett sztrájk formát. Ezek együtt eredményezték, hogy sokan már háromszor is meggondolják, hogy engedetlenkedjenek-e még egyszer.
"Ki hitte volna 10 évvel ezelőtt, hogy egyszer majd visszasírjuk Hoffmann Rózsát?"
Ilyen környezetben a hatalom érdeke, hogy minél jobban szétforgácsolja a jelenleg még széleskörű támogatást és az akciókat szervező csoportokat, elsősorban a tanárokat és halogassa az eszkalációt eredményező lépéseket. A kormányzat számára mindenesetre egyelőre ideális, hogy a működő megfélemlítés mellett csökken az engedetlenség, ezért teljesen felesleges olajat önteni a tűzre újabb kirúgásokkal. Legalábbis egyelőre. Október 23-áig logikus lenne akár minden elbocsátó üzenetet visszafogni, hogy ne legyen újabb muníciója a már tervezett tömeges megmozdulásoknak. Utána pedig tömeges elbocsátás helyett – ami konkrétan veszélybe sodorná az oktatást egyes iskolákban – következhet a “problémás elemek” egyenként történtő kiiktatása. Mivel ekkorra már vélhetően “lecsendesedik az ügy”, nem kell tartani attól, hogy megint minden a feje tetejére fordul. A társadalom ugyanis belefáradhat, hogy állandóan egy és ugyanazon csoportja kapjon országos figyelmet és támogatást.
Már ahol. Hiszen az elsősorban a fővárosban sikeres tiltakozások mértéke jóval alacsonyabb vidéken, ahol sokkal szorosabb a kontroll, ráadásul egy elbocsátott tanár abban sem bízhat feltétlenül, hogy a pedagógushiány miatt könnyen talál új állást, hiszen az adott településen több száz helyett jó, ha négy-öt darab akad. A másik megoldás, hogy teljesen otthagyja vagy a szakmát, vagy az otthonát és máshol keres állást, vagy más munkát választ. Ez azonban saját és családjaik egzisztenciáját is komolyan veszélybe sodorhatja.
A nyilvánosság kétélű fegyver, hisz egyrészt lehetőséget ad a pedagógusok számára, hogy a hosszú évek óta tartó megaláztatás, megfélemlítés (elég ha névvel és arccal nyilatkozó pedagógusokat keresünk) után végre komolyan vegye az őket és az eljövendő nemzedéket is érintő követeléseiket a hatalom. Másrészt viszont a nyilvánosság eszkalálja is a mondanivalót és adott esetben kényszerpályára kerülhet a kompromisszumra csak a legritkább esetben hajlandó kormányzat is ("Ki hitte volna 10 évvel ezelőtt, hogy egyszer még könnyes szemmel fogjuk emlegetni Hoffmann Rózsát" - mondta egyik forrásunk). A közös megoldás, a tárgyalások folytatása és a konstruktív jövőkép akár pozitív üzenet is lehetne jelen pillanatban – ha az elmúlt 10 év tapasztalatai alapján nem veszítette volna ennyire hitelét a pedagógusok szemében.
Az univerzális kérdés most mindkét oldal számára: Erőből vajon menni fog?
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
