Egy komoly, intelligens ország miniszterelnökének háborús propagandája

Több mint egy év retorikai háború után sem tudjuk, mit gondol Orbán Viktor a háborúról és amit mond, miért mondja. Azért nem tudjuk, mert Orbán Viktor nem arra használja a magyar nyelvet, hogy elmagyarázza a döntéseit, hanem arra, hogy olyan, látszólag logikusan összeálló narratívát formáljon, amely elősegíti az újraválasztását. Nem tudtuk meg, hol lesz a helye Magyarországnak ebben a készülő új világrendben, hogy miért fogynak el a szövetségeseink, és azt sem, hogy ki verte le a forradalmat 1956. november 4-én. Azt tudjuk, hogy megvédenek, belesodornának, tönkretesznek, biztonságban vagyunk, és döntöttünk.

A szankció rossz, de az egység fontos

Tizenkét nappal az orosz-ukrán háború kitörése és ötven nappal az országgyűlési választások előtt Orbán Viktor évértékelő beszédet mondott a Várkert Bazárban. A seregszemle inkább szólt április 3-ának, de azért kitért a készülődő orosz invázióra is: azt mondta, hogy el kell kerülni a háborút, hogy az Oroszország elleni szankciókat zsákutcának látja, hogy az oroszokkal való gazdasági együttműködés nélkül Európa továbbra is vérszegény és sápatag és hogy stratégiai hiba lenne teljesen átengedni a kínaiaknak a hatalmas gazdasági lehetőségeket.

Már ekkor elmondta azt az Ukrajna geopolitikai szerepéről szóló tételt, amelyet aztán egy évvel később szinte szóról szóra megismételt:

• 2022: „Először is mindig megfelelő szélességű és mélységű területnek kell lennie Magyarország és Oroszország között. Ez ma Ukrajna, amelynek függetlensége és életképessége ezért – ezért! – közvetlen magyar érdek”.
• 2023: „Azt akarjuk, hogy Oroszország ne jelentsen fenyegetést Európára, és legyen Oroszország és Magyarország között kellően széles és mély terület, egy szuverén Ukrajna”.

Aztán egy nappal a háború kirobbanása előtt ellátogatott a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai épületébe, ahol katonatisztekkel találkozott. Orbán a megbeszélés után az utcáról jelentkezett be a Facebookon, hogy elmondja a kampány és az utóbbi egy év meghatározó üzenetét:

„Magyarországnak ebből a konfliktusból, ebből a katonai konfliktusból ki kell maradnia, mert Magyarország biztonsága a legfontosabb érdek. Ennek megfelelően szó sem lehet azoknak a baloldali javaslatoknak az elfogadásáról, amelyek katonákat és fegyvereket akarnak küldeni Ukrajnába.”

A videó publikálása után 10 és fél órával Oroszország lerohanta Ukrajnát.

A háborút követő napokban a fideszes kampánygépezet egy megtorpanni látszott, mintha a propagandaminisztérium még a megfelelő narratívát kereste volna, sőt egyesek egy a korábbi oroszbarát politikával szakító fordulatot sem tartották elképzelhetetlennek. A Direkt36 „Orbán a háborúban” című cikk szerint Budapesten dolgozó külföldi diplomaták szerint a háború kitörése utáni napokban mintha megingott volna a kormány oroszbarátsága.

Rogán Antal, a kormánypropagandáért felelős miniszter sem addig sem tétlenkedett: a Direkt36 cikke szerint február 24-én eligazításra hívta a kormánymédiát a Karmelita kolostorba, ahol olyan lehetőségként beszélt a háborúról, amelyet kommunikációs szempontból ki kell használni, és vázolta a kormányzati kommunikáció főbb kulcsszavait: béke, háborúból való kimaradás, fegyverszállítások elvetése - ezeknek az üzeneteknek megvan a kellő támogatottságuk, a kormányközeli kutatóintézetek ugyanis ezt mérték.

Látszólag a kormány a háborús feszültségre fel volt készülve (erről árulkodik a propaganda patronok bekészítése), maga a tényleges háborús támadás készületlenül érte (erről pedig a menekültügyben látott állami kapkodás árulkodik). És mégis: a váratlan helyzetből előnyösen jött ki a Fidesz, április 3-án legnagyobb választási győzelmüket aratták. 

A miniszterelnök azóta, vagyis több mint egy éve nagyjából ugyanazt mondja az orosz-ukrán helyzetről (konfliktusról, aztán háborúról). De mi is az, amit mond? Milyen árnyalatai vannak? Elolvastuk az összes beszédet, Facebook-posztot és rádióinterjút az utóbbi egy évből, hogy visszafejtsük a miniszterelnök háborús retorikáját.

Az árvízi hajós

„Európai uniós és NATO-szövetségeseinkkel együtt elítéljük Oroszország katonai fellépését. Vésztanácskozást fogunk tartani ma Brüsszelben. Úgy látom, hogy az európai egység fenntartható lesz, és közös lépésekre szánhatjuk el magunkat” – ezt Orbán Viktor egy 2022. február 24-én 13 órakor megjelent Facebook-videóban mondta, majd hozzátette, hogy "Magyarországnak ebből a háborús konfliktusból ki kell maradnia, mert számunkra a legfontosabb a magyar emberek biztonsága. (...) Nem tudjuk elfogadni a baloldalnak azon javaslatait sem, amelyek veszélyeztetik Magyarország energia- és gázellátását, és veszélybe sodornák a családok rezsicsökkentését."

Brüsszelből másnap hajnalban jelentkezett, elmondta, hogy közösen elítélték Oroszország háborús lépéseit Ukrajnával szemben, és egységesen szankciók bevezetéséről döntöttek. „Világossá tettem, hogy mi ki fogunk állni Magyarország nemzeti érdekei mellett, és nem fogjuk engedni, hogy Magyarországot bárki belesodorja ebbe a háborúba” – mondta.

Ez a „belesodródás”, a felelős magatartással együtt, amiről szintén beszélt, fontos kampánypanelek lesznek a következő hetekben, fideszes politikusok, influenszerek, újságok és tv-k hangoztatják majd, sok százmilliárd forintból.

Orbán a háború kitörése és a választások között többször megjelent a határon, megtekintette három a budapesti „humanitárius tranzitpontot”, beköltözött kicsit a debreceni laktanyába, „dolgozni”. Ezeken az alkalmakon

hozta azt az árvízi hajós szerepet, amit korábban árvíz és koronavírus-járvány idején is.

Fekete dzseki volt rajta és bakancs, megsimogatta a menekülteket, találkozott katonákkal és rendőrökkel, és annyira tudatosan próbálta felidézni a már ismert figurát, hogy kifejezetten emlékeztette rá a választóit, például Beregsurányban: „Én most találkoztam itt néhány emberrel, akivel 2001-ben dolgoztam együtt a gátakon, amikor itt az árvíz beköszöntött, meg Magyarország kipróbálta már a déli határ mentén, amikor illegális migránsok százezrei árasztották el Magyarországot, tehát nekünk van egy válságkezelési képességünk". A dzseki valószínűleg nagyon jól rezonált a választókkal, mert ebben van Orbán azon a képen is, amivel a háború után nem sokkal teleplakátolták az országot. Mellette a felirat: Őrizzük meg Magyarország békéjét és biztonságát!

Ennek az időszaknak a legfontosabb hívószava február 27-én hangzik el az M1-en: „Ugye, a legfontosabb, hogy amikor háborús helyzet alakul ki, akkor zűrzavar lesz, és ideges, kapkodó, gyors lépéseket sürgető helyzet alakul ki. Nagyon fontos, hogy egy olyan ország, amely a háborús térséghez közel van, Magyarország szomszédos ország, ott ez ne következzen be.

Ezt úgy hívjuk, hogy stratégiai nyugalom.”

Ez a képesség neki van, az ellenzék pedig nélkülözi.

Fegyvert nem szállítunk spórolásból

Az Ukrajnának küldött fegyverek ügyét Orbán elsőre még elméleti jellegű vitának nevezte, arra hivatkozott, hogy nekünk most az összes fegyverünkre szükségünk van arra az esetre, hogy keleten adott esetben meg tudjuk védeni a határainkat. Aztán a fegyvereivel szerényen takarékoskodó-spóroló ország képe eltűnik a kormányzati kommunikációból, ezután inkább arra hivatkozik Orbán, hogy támadás érné a Kárpátalján keresztül küldött szállítmányokat, így a kárpátaljai magyarokat, ezért Záhonynál nem mehet át fegyver Ukrajnának, másé sem. Az orosz hadseregnek azóta sem sikerült komoly csapást mérnie egyetlen nyugati hadi szállítmányra sem, legalábbis a – lengyel, román és szlovák – határ közelében nem, de ez nem zavarja a kormány által ismételgetett szöveget. Az már végképp nem esik latba, hogy a kárpátaljai magyarok biztonsága leginkább azzal van fenyegetve, hogy az orosz hadsereg betört az országukba.

Orbán hangsúlyozza, hogy

nem hisz a szankciókban, de mint mondja, „háború van, és most nem okosnak kell lenni, hanem egységesnek” és cáfolja, hogy megvétoznák a közös uniós fellépést.

Magyarország békepárti

Orbán kezdettől fogva életben tartja azt a narratívát is, amelyben empatikusan vázolja az oroszok által elhitetni próbált narratívát: az orosz támadást követően már március 3-án arról beszélt a Mandineren, hogy "az oroszok két követeléssel léptek fel: Ukrajna nyilvánítsa ki semlegességét, a NATO pedig azt, hogy nem fogja felvenni Ukrajnát. Ezeket a biztonsági garanciákat az oroszok nem kapták meg, ezért úgy döntöttek, hogy háborúban fogják azokat megszerezni. (...)” Azt, hogy az oroszok mire rágtak be, azóta is többször hallhattuk Orbántól. Azt, hogy az oroszoknak miért nincs igazuk ebben, egyszer sem.

Elhidegülésünket a lengyelektől Orbán próbálja valamiféle függvénytáblán elhelyezni, mintha itt pusztán racionális érdekek távolodnának most éppen, és nem arról lenne szó, hogy ezzel a gyilkos Oroszországgal magára valamit adó állam nem barátkozik. "A lengyelek a nyugati világ határát föl akarják tolni az orosz világ határáig. Ők akkor érzik magukat biztonságban, hogyha ez létrejön, és a NATO – beleértve Lengyelországot is – megfelelő erőt tud felvonultatni ennek a határvonalnak a nyugati oldalára. Ezért is támogatják vehemensen Ukrajna NATO-tagságát" – mondta, aztán itt is elismételte tételmondatát arról, hogy "a magyar taktikai gondolkodás" viszont "kellően széles és mély területet" szeretne látni a magyar határ és az oroszok között. Orbán magyarázata jól hangzik, csak éppen a lengyelek elképzelése, vagyis az ukránok támogatása, vagy egy ukrán NATO-csatlakozás tökéletesen kielégíthetné Magyarország igényeit, vagyis azt, hogy "az oroszokat távol tartsuk magunktól".

Zakarpatszka oblaszty

Orbán rendszeresen elmondja, miért nem fogja felhánytorgatni az ukránoknak a kárpátaljai magyarság miatti nézetkülönbségeket (mert nem időszerű, mert most nem olyan a helyzet, mert tekintettel van...), aztán mégis felhánytorgatja. „Mi egy komoly és intelligens ország vagyunk, tudjuk, hogy mikor, miről, milyen súllyal, hogyan kell beszélni. Ennek nem most van itt az ideje. De ettől még tudjuk, hogy a magyaroknak Kárpátalján mindig is voltak problémáik. És azt is tudjuk, hogy vannak ukrán csoportok, amelyek mindig is gyanakvóan figyeltek a magyarokra is.” (Március 4-én a Kossuth Rádióban)

„Minden csepp vére a szívemnek az ukránokkal van. Ez egy hősies nép. Nekünk sok konfliktusunk volt, meg van velük, de ez most nem érdekes. Egy hősies nép, rendkívül hősiesen harcolnak” - mondta októberben egy berlini panelbeszélgetésen, és figyelemre méltó, hogy a hősies ukrán népről szóló üzeneteit mintha nem a magyar közönségnek tartogatná.

Aztán a 2023-as évértékelőjében már az udvariaskodás látszatát is igyekszik elkerülni: „Miközben Munkácson levetetik a magyar jelképeket, leváltják a magyar vezetőket az iskoláink éléről, sokan halnak hősi halált a frontvonalban. A kárpátaljai magyar kisebbség nem ezt érdemli. Több tiszteletet a magyaroknak Munkácson, Kijevben, Brüsszelben és Washingtonban!”

A jogász és a színész

Amikor a március 24-i EU-csúcson Zelenszkij videón kapcsolódott be az ülésbe és nyilvánosan számonkérte Orbánt, amiért "Oroszországgal kereskedik", Orbán három nappal később baráti környezetben, a Kossuth Rádióban adta meg a magyar fülekre kifejlesztett választ: „Én jogász vagyok, tehát én onnan jövök, én azzal a tudással élek, amit a jog világában gyűjtöttem össze, aki színész, az meg azzal a tudással él, és abból dolgozik, amit színészként gyűjtött össze" – ferdített, hiszen Zelenszkij maga is jogvégzett. 

Ám miközben a fenti, leereszkedő szöveggel mutatott látszólagos megértést az ukrán elnök iránt (meg azzal, hogy elmondta, nem lát benne semmi rendkívülit, hogy ilyen élesen beszél az elnök, hiszen a háborúnál szokatlanabb dolog nincs, az érthető ukrán érdek pedig az, hogy minél több országot belevonjon ebbe a háborúba), az állampárti nyilvánosság nem volt ilyen megértő. Zelenszkijt főleg az orosz propagandából ismert panelekkel, illetve a kárpátaljai magyarok valós és vélt sérelmeit hangsúlyozva támadták. Orbán még a választási győzelem után is elővette Zelenszkijt, mintha az ukrán elnök is ahhoz a túlerőhöz tartozna, amellyel a Fidesznek meg kell küzdenie.

A fentebb idézett Kossuth Rádió-interjú Orbán narratívájának egyik alapvető ellentmondására is rávilágít. Egyfelől ő is valószínűsíti, amit ekkor még mindenki más, vagyis hogy Oroszországnak nagyobbak az esélyei a győzelemre. De nem nem szállítunk fegyvert (illetve ha senki sem tenné), akkor az még közelebb hozná az orosz győzelmet. De ez esetben mi a frászt jelent az, hogy a "magyar taktikai gondolkodás szerint" az az érdekünk, hogy egy "kellően széles és mély terület" legyen az oroszok és Magyarország között. Ha Ukrajna nem kapott volna segítséget, már Oroszország lenne a szomszédunk.

Oroszország > Ukrajna

Július elsején beszél először a miniszterelnök „két szomszédos szláv ország háborújáról”. Ez a panel a központilag irányított kormánymédiában a háború kezdete óta a fősodorhoz tartozik, Orbán azonban korábban nem keretezte így a háborút. Az idei évértékelőjében is így fogalmazott: „De azt is látjuk, hogy az ukrajnai háborúban nem a jó és a gonosz seregei, hanem két szláv ország csapatai vívnak egymással időben és – egyelőre még – térben is korlátozott háborút.”

Ugyanebben a július elsejei Kossuth Rádió interjúban emlékezteti a hallgatóságát a miniszterelnök, hogy ő továbbra is orosz győzelemmel számol: „Tehát lassan szembe kell nézni azzal a realitással, hogy egyik oldalon van egy 138 milliós Oroszország, a másik oldalon pedig van egy harminc-egynéhánymilliós Ukrajna, amelyet ugyan az amerikaiak meg az angolok elég jól fölszereltek fegyverzettel, és sok katonájukat elég jól ki is képezték, tehát komoly haderőt jelent Ukrajna, és hősiesen is harcolnak, hiszen a hazájukat védik, de lassan azért a katonai realitások érvényre jutnak.”

Ekkoriban még nem érkeztek meg azok a nyugati katonai eszközök a frontra, amelyek segítségével az ukránok később fordítani tudtak a háború menetén, bár a sorozatos orosz kudarcok már látszottak. Az orosz hadseregnek Kijev alól vissza kellett vonulnia, és a Donbaszban sem abban az ütemben haladtak, ami egyértelmű orosz fölényt jelzett volna. Az orosz hadsereg legutóbbi komoly sikere május 20-án Mariupol elfoglalása volt.

Orbán később is hangot adott annak, hogy előbb vagy utóbb, de orosz győzelemre számít, az őszi ukrán sikerek ellenére is. Részleges elfordulást ettől a meggyőződéstől először idén február 23-án lehetett látni, amikor a miniszterelnök arról írt Twitteren, hogy „Oroszország nem győzhet, mert a teljes nyugati világ felsorakozott Ukrajna mögött". A miniszterelnök október óta használja a Twittert, ahol elsősorban a nemzetközi közönséggel kommunikál, kizárólag angol nyelven. Másnap már a magyar közvélemény is megismerhette Orbán megváltozott helyzetképét a Kossuth Rádióban, de erről még később.

Egy proxy háború érdekeltjei

A „háborúban érdekelt üzleti körök” is nyáron tűnnek fel először a Orbán retorikájában, mégpedig a gáz-, és olajembargó kapcsán. „Most már teljesen nyilvánvaló, hogy vannak olyan üzleti körök, amelyek érdekeltek a háborúban. (...) – mondta június 10-én a Kossuth Rádióban, Soros Györgyöt is megemlítve, mintegy nosztalgiából. Utóbbi szintén bevett panel volt már korábban is a kormánymédiában, de a miniszterelnök akkor beszélt erről először.

Orbán bő egy hónappal később – szintén szokásos péntek reggeli rádióinterjújában – részletesebben is kifejt, kiket tart a háborúban érdekelt feleknek: „Kína tehát haszonélvezője ennek a konfliktusnak, de semmi köze a konfliktus okához. Tehát vigyázni kell, hogy ne essünk az összeesküvés-elméleteknek a csapdájába. Egy dolog biztos: Kína nyer, Amerika nem veszít, Európa pedig szenved. Akik nagyon sok pénzt keresnek, azok az energiacégek és bizonyos üzletemberek. Itt Soros György típusú üzletemberekre kell gondolni, (...).”

Augusztus 4-én, Dallasban, a Republikánus Párt éves konferenciáján (CPAC) beszél először arról, hogy „amerikai-orosz tárgyalások nélkül sohasem lesz béke Ukrajnában”. Ez tulajdonképpen egyenesen következik abból, amit 2022-es évértekelőjében mondott, amikor arról beszélt, amíg Európa katonai ereje nem összemérhető Oroszországéval, addig „az európai népek biztonságáról nem mi, európaiak, hanem az amerikaiak és az oroszok fognak dönteni”.

A Biden-adminisztráció mindeközben kifejezetten hangsúlyozza, hogy nem tárgyal Ukrajnáról Ukrajna nélkül.

Nem sokkal a CPAC után elhangoznak a proxy háború szavak is egy péntek reggeli rádió interjúban. Ez a narratíva is hosszú ideje futott már a kormányközeli médiában, de Orbán ekkor kezdett el nyíltan proxy háborúról beszélni.

Ugyanebben az interjúban hangot ad abbéli reményének, hogy a közelgő amerikai félidős választások változást hozhatnak a háborúval kapcsolatos amerikai külpolitikában: „És amíg ők [az amerikaiak] úgy gondolják, hogy az a katonai hadászati stratégia, amivel most megy az Egyesült Államok, eredményre vezethet, addig nem fognak változtatni. De én nagyon bízom benne, hogy ez megváltozik, ha másért nem, hát azért, mert lesz egy, úgy hívják, hogy midterm election, (...), és az mindig egy komoly pillanat, ott lehet irányt váltani, annak a választásnak az eredménye befolyásolhatja az amerikai külpolitikát a háború és a béke kérdésében is. Nagyon bízom benne, hogy ez bekövetkezik.”

Orbán állítása szerint nem hiszi, hogy „azzal a stratégiával, amivel eddig mentünk, ezt a háborút meg lehet nyerni”. Erről később a Karl Nehammer osztrák kancellárral folytatott tárgyalást követő sajtótájékoztatón is nyíltan beszél: „A magyar értékelés az, hogy az a koncepció, hogy a NATO fegyverekkel és kiképzőtisztekkel támogatja Ukrajnát, az ukránok pedig harcolnak az oroszok ellen, egy olyan konstrukció, amelyről mára kiderült, hogy nem eredményez ukrán győzelmet.”

A félidős választások nem hoztak fordulatot az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos amerikai külpolitikában. Vannak hangok mind a republikánus, mind a demokrata párt szélsőségesei között, akik sokallják az Ukrajnának folyósított pénzt, de ezek az álláspontok nem tartoznak a politikai mainstreamhez. Ez persze változhat, különösen ahogy közeledünk a 2024-es elnökválasztásokhoz, az az irányváltás ugyanakkor, amit Orbán remélt, biztosan elmaradt.

A "konstrukció", amiről Orbán beszélt, az ősz folyamán komoly eredményeket hozott, amit persze nem láthatott előre, ahogy senki más sem. Ugyanakkor azon talán érdemes elgondolkozni, hogy ha a magyar értékelés szerint Ukrajna támogatása fegyverekkel és kiképzőtisztekkel nem eredményez ukrán győzelmet, miért gondolják a szövetségeseink ennek az ellenkezőjét. Ha Londonban, Berlinben, Varsóban és Rigában is erre a következtetésre jutottak volna, biztosan nem pumpálnak bele egy vesztes küzdelembe ennyi fegyvert és pénzt. Kérdés, hogy a magyar miniszterelnök milyen információk alapján temeti Ukrajnát, és hogy azok az információk jobbak-e, pontosabbak-e, mint ami például a brit titkosszolgálatok rendelkezésére áll.

Szívroham

A miniszterelnök a Bálványosi Szabadegyetemen mondott beszédében azonosítja a lengyel-magyar elidegenedés okát és egyértelműsíti azt is, hogy amíg a háború tart, nem lát belőle kiutat: „A lengyelek meg a magyarok stratégiai érdeke a háborúval kapcsolatban egybeesik, ők is azt akarják, hogy az oroszok ne jöjjenek közelebb, azt akarják, hogy Ukrajna szuverenitása megmaradjon, és hogy Ukrajnában legyen demokrácia. (...) A baj a szívvel van. (...) Mi ugyanis úgy látjuk, hogy ez a háború két szláv nép háborúja, amiből mi ki akarunk maradni, a lengyelek meg úgy vannak vele, hogy ők benne vannak, ez az ő háborújuk, ezt ők már szinte vívják. (...), át kell tehát menteni az ész segítségével a lengyel–magyar barátságból és stratégiai szövetségből mindent, amit lehet, a háború utáni időkre.”

Itt már elismeri, hogy stratégiai kérdésekben érdekegyezés van a lengyelekkel, "a baj a szívvel van", Varsóban ugyanis csalódtak Orbán Viktorban, ráadásul nem először. Lengyelországban már 2014-ben, a Krím annektálása, a Malaysia Airlines 17-es járatának lelövése után meg pláne érthetetlen volt, miért tart ki Orbán Putyin mellett. Azt, hogy a kormányfő a nyílt háborút is relativizálja a lengyelekkel való együttműködést végletesen megmérgezte. Ezen csak a magyar Oroszország-politika teljes újragondolása tudna változtatni, ami pillanatnyilag nem reális, ezért beszél Orbán "átmentésről" és "háború után időkről".

A V4-ek két másik tagjáról annyit mond, „ott kormányváltások történtek, és ott ma a poszt-nyugati világot részesítik előnyben, nem vállalják a konfliktusokat Brüsszellel, jó pontokat gyűjtenek”. Hozzáteszi: „Az én véleményem szerint ez olyan, mint amikor az ember beköti a lovait egy égő istállóba. Sok sikert hozzá!” A Nyugat ugye hanyatlik, a Kelet jön fel, aki a Nyugatra fogad elég.

Ugyanitt sérelmezi, hogy a Nyugat „tárgyalni sem volt hajlandó” az oroszok „nagyon világos biztonsági igényeiről”. Szerinte, ha Donald Trump lett volna az amerikai elnök, Angela Merkel pedig a német kancellár, akkor "ez a háború sohasem robban ki”. Ez a narratíva később állandósul, Orbán németországi látogatása során is többször hangsúlyozza.

Október 14-én Orbán Berlinből hazatérve arról beszél, hogy szerinte a béketárgyalásokat követelők hangja egyre erősebb: „A Szentatya a béke mellett beszél. Kissinger a béke mellett beszél. Németországban voltam, ott van egy nagy tekintélyű filozófus, akit Habermasnak hívnak, baloldali egyébként, nem a mi politikai közösségünkhöz tartozik, ő szintén ezt mondja. (...)”

Kissingernek azóta megváltozott a véleménye a háborúról, újabban Ukrajna NATO-tagságát is támogatja, Habermasnak pedig nagyon más elképzelései vannak az igazságos békéről, mint Orbánnak (akinek ugye nincsenek elképzelései erről, legalábbis nem osztotta meg őket a nyilvánossággal), és ez igaz a Vatikánra is.

A magyar állandó

Az erősen áthallásos „béketábor” kifejezést Orbán először Berlinben használja egy nyilvános pódiumbeszélgetésen a Cicero című politikai magazin főszerkesztőjével és a Berliner Zeitung kiadóvállalatának tulajdonosával. Béketáborozni Budapestről már majdnem olyan, mintha a programadó beszédébe belefűzte volna Lenin elvtárs híres retorikai fordulatát (sto gyélaty?).

Megismétli, hogy „amit Angela Merkel csinált a krími válság idején, az egy mestermunka volt”, úgyhogy "Danke, Angela!" – azt tehát már nem teszi hozzá, hogy hova vezetett Angela Merkel igyekezete.

Ugyanitt élesen kritizálja a hivatalban lévő amerikai elnököt: „Az amerikai elnök túl messzire ment. (...) Ha Putyin tömeggyilkos, ha háborús bűnös, ha meg kell buknia, Putyin must fail, regime change, tehát ha ilyeneket mondanak, akkor utána ez az elnök nagyon nehezen tud békét kötni. Úgyhogy most brutálisan fog hangzani, amit mondok, de a béke reményének a neve Donald Trump.” Utóbbi állítással maga a volt amerikai elnök is egyetért.

Ilyen éles kritikát az általunk áttekintett egy év alatt Vlagyimir Putyin orosz elnök, a háború kirobbantója egyszer sem kapott.

Az Amerika-ellenes retorika a Magyar Állandó Értekezleten elmondott beszédben folytatódik, Orbán itt már háborús nyerészkedésről beszél (nagyjából ugyanekkor francia és német oldalról is megfogalmaznak kritikát az Egyesült Államok felé az amerikai cseppfolyósított földgáz magas ára miatt): „ Ha közte voltak a kirobbantóknak, ha nem, ha volt erre tervük, ha nem, de a tény az az, hogy ennek az egész konfliktusnak az eredményeképpen, (...), egész Európában lecserélték az orosz energiát amerikaira. (...) És az az ár, amit fizetünk ma az amerikaiaknak az Amerikából érkező energiáért, körülbelül négyszerese annak az árnak, amit egyébként otthon az amerikaiak fizetnek ugyanezért az energiáért. És ha a távolságot meg a szállítást, mindent figyelembe veszek, akkor is ez egy brutális szám. Olyan brutális, hogy már a francia elnöknek is föltűnt ez a szám, amit most mondtam, meg ez a jelenség, az nem tőlem származik, hanem a francia elnök egyik beszédéből idéztem, aki azt mondta, hogy ez az arány nem tekinthető barátinak.”

Ez a gondolatmenet nem mentes túlzásoktól (nem csak amerikai energiára cserélték az oroszt Európában, hanem norvégra, katarira, algériaira is, bár tény, hogy túlnyomó részben amerikaira), ugyanakkor Orbánnak igaza van abban, hogy az amerikai LNG bizony drágább mint az orosz vezetékes földgáz. A kérdés persze sosem az volt, hogy kinek a gáza olcsóbb, hanem az, hogy kinek akarjuk kiszolgáltatni magunkat energetikailag. Egy olyan országnak, amellyel egy szövetségi rendszerben találjuk magunkat, amely a nemzetközi jog szabályai szerint bonyolítja velünk az üzleteit, és ahol nem lőnek le ellenzéki politikusokat az utcán, vagy Oroszországgal.

Ebben a beszédben a másik nagy nyertesként Kínát jelöli meg. Egy hónappal később a miniszterelnök már azt mondja, a háborúnak csak vesztesei vannak.

Január 13-án ismét árnyalja a képet. Ebben a Kossuth Rádió-interjúban Amerika nyer, Oroszország nyer is, veszít is („vita van”), a legnagyobb vesztes pedig Európa.

Sodródunk

A belesodródás veszélye állandó a miniszterelnök háborús retorikájában. „Aki fegyvert szállít, az benne van a háborúban, legalább bokáig. Aki az egyik hadviselő fél katonáit kiképzi, az benne van térdig. (...)” – ez a miniszterelnök év végi sajtótájékoztatóján hangzik el.

A háborúba való belesodródással kapcsolatban a legélesebben 2023-as évértékelőjében fogalmaz Orbán, amikor azt mondja, szerinte Európa „valójában már közvetett háborúban áll Oroszországgal”. Ugyanitt beszél először békefenntartó csapatokról, ami a gyakorlatban nyílt háborút jelentene a NATO és Oroszország között.

Orbán évértékelőjében arról is beszélt, hogyan alakulhatott volna másképp az orosz-ukrán háború. Szerinte a Nyugat addig járt a helyes úton, amíg beleegyezett Oroszország területi követeléseibe, és most is így kellett volna tenni, „regionális háborúnak vagy két szláv állam közötti katonai konfliktusnak” kellett volna minősíteni az orosz inváziót, „ahogyan Magyarország javasolta is”.

Utóbbi két pontot a miniszterelnök a háború évfordulóján adott rádióinterjújában elismétli. Ugyanabban a rádióinterjúban beszél arról is, amit egy nappal korábban már kiposztolt a Twitterre angolul: Oroszország nem tudja megnyerni a háborút, mert olyan mennyiségű fegyvert, energiát és pénzt mozgósít a Nyugat Ukrajna mögé, hogy "emberi számítások szerint" valószínűtlen megnyerni egy ilyen erővel szemben egy nyílt katonai konfliktust. Ugyanakkor ez szerinte fordítva is igaz, téved, aki azt gondolja, hogy Oroszországot, az atomhatalmat, meg lehet verni. (Itt a miniszterelnök némileg szembe megy azzal, amit pár héttel később mond a Kossuth Rádióban, miszerint "felelős országvezetőtől nem volna helyes, ha a nyilvánosság előtt részt venne a háború kimenetelével kapcsolatos spekulációkban".)

Ez már nyílt szakítás az Oroszország győzelmébe vetett feltétlen hittel, a "konstrukció", ami korábban még nem működött, hirtelen működni kezd, bár nem világos, miért pont egy évvel a háború után, és miért nem mondjuk ősszel, amikor az első komolyabb ukrán harctéri sikerek történtek. Óvatos mozgástér növelésre enged következtetni az is, amit a miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján mondott az orosz-magyar kapcsolatok jövőjéről: "A magyar külpolitikának és gazdaságpolitikának el kell gondolkodni azon, hogy milyen kapcsolatrendszert tud létrehozni és fenntartani Oroszországgal a következő 10-15 évben".

Egy biztos, Magyarország marad a béke pártján, nem csatlakozunk a "háborúpárti országokhoz", mindenféle préselési kísérlet ellenére sem – hangzott el a miniszterelnök parlamenti évadnyitó beszédében.