szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Alig néhány hónap alatt úgy összerúgta a port az új elnök és az elnökség többi tagja, hogy végül mindenki lemondott. Kurtucz Csaba, a Magyar Ökölvívó Szövetség (MÖSZ) lemondott elnöke szerint a sportág érdekeit szolgálja a megtisztulás, ezért indítottak eljárást költségvetési csalás ügyében elnökségi tagok ellen. Kassai László lemondott vezetőségi tag szerint viszont az elnök fontos kérdésekben egyedül döntött és nem kezelte megfelelően a pénzügyeket.

A korábbi alelnököt, Kurtucz Csabát január 14-én egyhangúlag választották meg a Magyar Ökölvívó Szövetség (MÖSZ) elnökének. Azóta többek között két olimpiai kvótát szereztek a bokszolók az Európa Játékokon, de Kurtucznak a sikerek ellenére megromlott a viszonya az elnökségi tagokkal.

E miatt végül október 10-én az elnök és az elnökség is lemondott.

A lemondott elnökségi tagok egyike, Kassai László szerint abból lett konfliktus, hogy az ellenőrző testület megállapította, hogy pazarló volt a költségvetés.

az egész éves dologi kiadásaink 172 milliót irányoztak elő. Ezzel szemben a 6. hónap 31. napján már 340 millió volt a költés

– említette példaként Kassai az M1 műsorában. Sőt, azt állította, hogy Kurtucz a mandátumának első szakaszában érvényes munkaszerződés nélkül vette fel az elnöki fizetését.

Kurtucz Csaba a vádakra reagálva az M1-nek azt nyilatkozta, hogy az elnökségi tagokkal korábban megállapodtak abban, hogy elnökként is munkajogviszonyban folytatja a tevékenységét. Csakhogy a kialakult érdekellentét miatt egyszerűen nem írták alá a munkaszerződés-módosítást, sőt kijelentették, hogy a munkaszerződése érvénytelen.

Kovács Kokó István: Magyarországon túlzottan összefonódott a közélet, a politikai és a gazdasági élet

Élete állását hagyta ott Svájcban, azt mondja, azért, mert nem tudott a pénzhez, a politikához lojális lenni. Hiányérzete van amiatt, hogy a magyar ökölvívás szakmai vezetésében sosem kapott szerepet, de mára elfogadta, hogy egyedül nem is tudna rendet tenni abban.

A lemondott elnök azt állítja, jelezte, hogy a Munka Törvénykönyvének megfelelő munkajogviszonya van, csak a munkaköre miatti módosítást nem foglalták írásba. A szerződésének továbbra is az elnökhelyettesi szerződése az alapja, de közben elnöki feladatokat lát el.

Kurtucz azt is közölte, hogy „az elnökség bizonyos tagjai ellen eljárást indítottunk költségvetési csalás esetében. Ez folyamatban van, a rendőrséggel felvettük már a kapcsolatot, a nyomozási szakasz elindult.”

A MÖSZ tisztújító közgyűlése a tervek szerint november 18-án lesz, Kurtucz Csaba az M1-nek megerősítette, hogy újra indul az elnöki pozícióért.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!