Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
“Klasszikus keretmegállapodás, nem rendelkezik az együttműködés operatív részleteiről” – hangzik a válasz.
“Mely rendőrkapitányságokon fognak a kínai rendőrök tartózkodni szolgálatuk idején?”– tette fel az írásbeli választ igénylő kérdést Vadai Ágnes DK-s országgyűlési képviselő a Belügyminisztériumnak. A rövid válasz? Fogalmuk sincs. A hosszút Rétvári Bence államtitkár jegyzi és így szól:
“Tájékoztatom, hogy az Együttműködési Megállapodás Magyarország Belügyminisztériuma és a Kínai Népköztársaság Közbiztonsági Minisztériuma között a közös járőrszolgálat ellátásáról egy klasszikus keretmegállapodás, az nem rendelkezik az együttműködés operatív részleteiről, például annak pontos helyszínéről. Ilyen kijelölésekre így nem került sor.”
A “klasszikus keretmegállapodásról” március elején értesült a közvélemény, e szerint kínai rendőrök járőrözhetnek majd Magyarországon, magyar rendőrökkel közösen. Rétvári március végén arról beszélt, a kínai rendőrök a nyelvi nehézségek leküzdésében is segítséget nyújthatnak majd, intézkedési jogköreik pedig nem lesznek.
Történik mindez azután, hogy 2022 novemberében fény derült arra, hogy többek között Magyarországon is működnek illegális kínai rendőrőrsök:
A Magyarországra érkező kínai rendőrök ügyét már az Európai Parlament is vizsgálja.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr.
Navracsicsné Prevoz Anikó férje Facebook-oldalának egyik bejegyzése alatt ismételte meg állítása szerint korábban törölt hozzászólását.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.