Villámgyorsan elküldte a rendőrség a demonstráló momentumosok bírságait
„84 500.- magyar forintba kerül, ha demonstrálsz a miniszterelnök ellen.”
hvg.hu
Varsányi Áron, a Momentum szóvivője a közösségi médiában számolt be róla, hogy mindössze 3 nap (amelyből kettő munkaszüneti nap) kellett a rendőrségnek ahhoz, hogy a Momentum aktivistáinak megküldjék az előző pénteki MTVA-s tiltakozásuk miatti bírságokat.
Az említett akcióval a Momentum ismét megpróbálta megakadályozni, hogy Orbán Viktor bejusson a szokásos pénteki interjújára a székházba. Az külön pikáns, hogy a kormányfő a rádióadásban eközben jelentette be a gyülekezési törvény ismételt korlátozását.
„Orbán Viktor és Pintér Sándor erőszakszervezetei elképesztő hatékonysággal tudnak eljárni, ha arra politikai utasítást kapnak: mindössze 3 nap alatt (amelyből 2 hétvége volt) megküldték a bírságot a Momentum tagjainak, így nekem is. 84 500.- magyar forintba kerül, ha demonstrálsz a miniszterelnök ellen. Orbán Viktor és a hatalom fél attól, hogy tartósan tömegek fognak utcára vonulni azért, hogy a kormány ellen tüntessenek” – írta Varsányi.
A kiszabott bírság ellenére, mint Varsányi írja, ott lesznek kedden az Erzsébet hídon, továbbá ismét ott lesznek pénteken az MTVA előtt, és várnak mindenkit 14-e hétfőn a Kossuth térre, ahol egy parlamenti blokáddal tervezik ellehetetleníteni a fideszes kétharmadot attól, hogy megszavazza az Alaptörvény módosítását.
A klímaváltozás elpusztította a Pannonhalmi Bencés Főapátság egyik jelképét, a több mint százéves fenyőket, most pedig 200 ezer kötetnyi könyvet kell fertőtleníteni a könyvtárában elszaporodott kártevő miatt.