Kunhalmi Ágnes megfejtette a gender szó jelentését
A szocialista politikus szerint a társadalmi nem lényege, hogy egy hetero férfi is lehet mesterfodrász.
A szocialista politikus szerint a társadalmi nem lényege, hogy egy hetero férfi is lehet mesterfodrász.
hvg.hu
Volt a ‘80-as években a diákmunkás, Orbán Viktor főnöke, 1990-ben, az első szabad választáson a Fidesz kampányfőnöke, később a párt alelnöke, majd az Országgyűlés elnöke, aztán a Fidesz EP-képviselője, az utóbbi 10 évben pedig Magyarország államfője. Áder János a legtöbbször alá nem írásra kérlelt köztársasági elnök, aki lényegében mindent átengedett, amit a Fidesz-kormány át akart nyomni a törvényhozáson.
A miniszterelnök szerint „elviselhetetlen teher” lenne, ha az országnak le kellen válni az orosz olajról és gázról.
hvg.hu
Legalábbis a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság pályázati nyilvántartásba vette az ajánlatukat.
hvg.hu
Különleges szabályok alapján alakítják majd Kövér László döntése szerint az államfőválasztás menetrendjét – tudta meg a hvg.hu. Sűrű nap lesz amúgy csütörtökön a Parlamentben: az elnökválasztás mellett döntenek az MSZP-s Tóth Csaba mentelmi jogának felfüggesztéséről is, és este lesz még egy rendkívüli ülés is az ukrajnai háború miatt, amit a kormánypártok bojkottálnak.
A javítási munkálatok akár két hétig is elhúzódhatnak.
MTI
A cég átvilágítása során nem találták nyomát Hoppálné Erdő Judit munkavégzésének, ezért feljelentést tesznek. Hoppál Péter szerint minden, a feleségével kapcsolatos híresztelés a baloldal hazugsága.
hvg.hu
Megszámolták a Karácsony Gergely kezdeményezte két népszavazási kérdéshez leadott aláírásokat, és mindkettőnél megvan az előírt 200 ezer érvényes aláírás, hivatalos döntés délután várható – értesült a hvg.hu. Ez azt jelenti, hogy lehet referendum a Fudan Egyetemről és az álláskeresési járadék ügyében, de az biztos, hogy csak nyáron, vagy még inkább ősszel.
A zuglói polgármester hamis vádakat és hazug állításokat emleget az ügye kapcsán.
hvg.hu
Az igazságügyi tárca vezetője elment Mezőkövesdre hegedülni.
hvg.hu
A Jobbik utoljára úgy jutott be a közmédiához, hogy bemásztak a kerítésen.
hvg.hu
A nőket veréssel, illetve azzal is fenyegették, hogy megölik őket.
MTI
Az aktív fertőzöttek és a kórházban ápoltak száma is csökkent.
hvg.hu
Egy kicsit közelít az időjárás a tavaszhoz.
hvg.hu
A magyar kormányfő szerint az orosz olaj és gáz nélkül nem működik a magyar gazdaság. Az EU ugyanakkor nem tervez importtilalmat az orosz energiahordozókra.
hvg.hu
Négy éve a Magyar Kétfarkú Kutya Párt végigkotkodácsolta a keretét.
hvg.hu
A Pesti Központi Kerületi Bíróság hétfőn előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben az ügyészség két férfit és két nőt többrendbeli, különböző mértékű, üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett csalás bűntettével, illetve vétségével vádol.
hvg.hu
A Fidesz nő- és családpolitikája szavakban erős, eredményeit tekintve viszont már nem egyértelmű siker, ráadásul a körítés, a kommunikáció sem túl korszerű, miközben a nők megbecsülését, társadalmi szerepét illetően bőven lenne még tennivaló, és ez az ellenzéknek sem könnyű feladat - derül ki a hvg.hu választási podcastja, a SzavazóFülke nőnapi adásából.
hvg.hu
Rendkívüli bejelentést ígért kedd délutánra az ellenzéki pártok miniszterelnök-jelöltje.
hvg.hu
Az első három helyen fideszes politikust találunk, a miniszterelnök után Szijjártó Pétert és Novák Katalint kedvelik a legtöbben.
hvg.hu