Kovács Zoltán angol nyelvű cikkben védi a kormányt
Az államtitkár szerint több olyan hír is megjelent a sajtóban a magyar kormányról az ukrajnai helyzet kapcsán, amiről később kiderült, nem igaz.
Az államtitkár szerint több olyan hír is megjelent a sajtóban a magyar kormányról az ukrajnai helyzet kapcsán, amiről később kiderült, nem igaz.
hvg.hu
Keményen üzent a kormánynak Ukrajna magyarországi nagykövete.
hvg.hu
Egyre több netes csaló próbálja meg kihasználni az emberek segítőkészségét. Az ESET szakemberei most megneveztek néhány szájtot, amit mindenképpen kerüljünk el, ha adakozni szeretnénk Ukrajnának.
hvg.hu
Két ülést tart az országgyűlés jövő csütörtökön: reggel 8-tól a fő téma a köztársasági elnök megválasztása, este 8-tól pedig az ellenzék határozati javaslatát tárgyalják az orosz agresszió elutasításáról.
Ötmilliárd forintos beruházással a zalaegerszegi járműipari tesztpályán hozza létre egyik vidéki bázisát a Védelmi Innovációs Kutatóintézet – jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
MTI
A Kaliber Magazin főszerkesztőjének boltjaiban szinte teljesen elfogytak a gumilövedékes fegyverek.
hvg.hu
A gép Seremetyjevo repülőtérről indult Magyarországra.
hvg.hu
Egyre többen próbálnak segíteni az orosz–ukrán háború elől menekülőknek.
Szerintük csak javítottak a szövegen.
hvg.hu
Az egyik ügyben a Labrisz Leszbikus Egyesület azt sérelmezte, hogy a kormányhivatal nem a mesekönyv egészét értékelte egy határozatában, a másik perben pedig azért nyújtottak be keresetet, mert a rendőrség nem oszlatott fel egy álláspontjuk szerint félelemkeltő homofób tüntetést.
hvg.hu
Az állami hírügynökség kormányzati és kormányközeli kézivezérlésére hoz konkrét bizonyítékokat a Direkt36 cikke. Eszerint a kormányfő sajtófőnöke, Havasi Bertalan például olykor hírt „kért”, majd gyakorlatilag meg is írta, mi jelenjen meg. A helyzetet az egyik munkatárs azzal vette tudomásul: „végül is már rég nem vagyunk újságírók”.
hvg.hu
Az oltásokat ezekben az esetekben nem adta be. Most a letartóztatását indítványozza az ügyészség.
hvg.hu
127 koronavírus-fertőzöttet ápolnak lélegeztetőgépen.
hvg.hu
A Kossuth Rádiónak adott interjúban kimondta, hogy háború van, de az éppen zajló eseményeket nem kommentálta.
hvg.hu
Stratégiai nyugalomra van szükség – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban a Kossuth Rádiónak adott interjújában. A miniszterelnök szerint Németország a II. világháború óta példátlan módon fegyverkezni kezdett, ez pedig „újra körvonalazza a jövőnket”. Orbán szerint a kampánynál jelenleg fontosabb, hogy béke legyen Magyarországon, így a háborúból ki kell maradnunk. A miniszterelnök természetesen beolvasott az ellenzéknek is, szerinte feljelentéssel ér fel, hogy a kárpátaljai magyarokat oroszbarátnak bélyegezték.
hvg.hu
„Magyar vagyok. Ukrajna a szomszédom. Nem bírom elviselni, ami ott történik” – olvasható a férfi nyilatkozata a Daily Mailben.
hvg.hu
A család a hat négyzetméteres pincében húzta meg magát.
hvg.hu
Az Ukrajnából érkező menekültek átmeneti védelméről szóló javaslat ügyében azért változott Magyarország álláspontja, mert az eredeti szöveghez képest egy új, támogatható változatról döntöttek – reagált a hvg.hu kérdésére a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
hvg.hu
A résztvevők a bérelt vonatot felajánlják a lengyel vasúttársaságnak, hogy segítsék a gyermekes anyák kimentését a háború sújtotta Ukrajnából.
hvg.hu