Tíz év börtönre ítélték Magyarország legidősebb fogvatartottját, az ügyész súlyosbításért fellebbezett
A 88 éves férfi egy 14 cm pengehosszúságú késsel megölte az élettársa lányát.
A 88 éves férfi egy 14 cm pengehosszúságú késsel megölte az élettársa lányát.
hvg.hu
A nemzeti ünnepen utoljára a 2018-as választási évben mondott beszédet a miniszterelnök a Parlament előtt.
hvg.hu
Orbán Viktor igazi kaméleon, ezer arcát mutatta a csaknem 35 éves politikai pályája alatt, amit ötrészes dokumentumfilmben dolgoztunk fel. Az első rész már látható, de most felvillantunk még néhány nevet a sorozatban még megszólalók közül.
Az üggyel kapcsolatos információért cserébe az ügyvédnő 13 millió forintot kért a vádlott barátnőjétől.
hvg.hu
A nő nadrágjába rejtve találták meg a késeket.
hvg.hu
A Baranya 1-es és 2-es választókerületben is az a helyzet állhat elő, hogy az előválasztás győzteseivel szemben korábbi ellenzéki önkormányzati képviselők is indulnak a választáson. Az ellenzék kormánypárti akciót sejt a történtek mögött, az egyik jelölt hallgat, a másik pedig azt állítja, hogy olyan embereket visz el szavazni az ellenzékre, akik egyébként otthon maradnának.
Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt Facebookon már több mint 90 millió forintot költött el, ezzel hamarosan beérheti Dobrev Klárát és Karácsony Gergelyt is.
A tűzoltók segítettek leszállni az utasoknak a vonatról.
hvg.hu
A Műegyetem rakparton ünnepel az Egységben Magyarországért. Aznap lesz egy Békemenet is, mozgalmas nemzeti ünnep elé nézünk.
hvg.hu
Zsigó Róbertnek 550 érvényes aláírása volt, nyilvántartásba vették.
hvg.hu
Már hat gimnázium oktatói jelezték, hogy nem hajlandóak pénteken tanítani, így tiltakoznak a kormány egy héttel ezelőtti sztrájkrendelete ellen.
hvg.hu
Az aktív fertőzöttek és a kórházban ápoltak száma is csökkent.
hvg.hu
Matolcsy Ádám nem zárta ki, hogy lakni fog még az ingatlanban.
hvg.hu
A nagymama talált rá a csecsemőre.
hvg.hu
A külügyminiszter durva beavatkozásokat vár a választásokba. Az Európai Bíróság ítéletével ironizált, az EBESZ választási küldöttségéről meg azt mondta, hogy az összeset Magyarországra akarják küldeni, plusz még tíz főt.
hvg.hu
Palkovics László rendelete alapján péntektől újabb változások lépnek életbe az e-matrica rendszerben.
hvg.hu
A városok átalakulása feltartóztathatatlan, de a transzformáció módja kérdéses. Az biztos, hogy a közlekedés átformálása az élhetőbb városok kulcsa, ez azonban nem feltétlenül jelenti az autók visszaszorítását.
BrandLab
Szombaton esővel számoljanak, míg vasárnap a hegyekben havazás is lehet.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Kizárólag Stockholmban és New Yorkban használnak hasonló megoldást. A 3-as metró egyes állomásian máshogy nem lehetett megoldani a metrómegállók akadálymentesítését.
hvg.hu
hvg.hu
MTI