Orbán Viktor vagyonnyilatkozata szinte teljesen üres
Nem takarékoskodik.
Nincs meglepetés: azok vezetik a rektor nélkül maradt három egyetemet, akikről már korábban szóltak a hírek.
Egyszerre jelentek meg az ügyészek a Miniszterelnökségen, az Emberi Erőforrások Minisztériumában és az Innovációs és Technológiai Minisztériumban is a tavaly novemberi akcióban. Államtitkárokkal és egy tárca nélküli miniszterrel is találkoztak. Volt, ahol hiába kerestek iratokat, másutt viszont kaptak ilyeket.
hvg.hu
Az államfő a most közzétett vagyonnyilatkozata szerint továbbra is rendesen törleszti hitelét, őrizgeti dollárjait, de euróban kevesebb pénzt tart, mint tavaly. Életbiztosítása viszont szépen gyarapodik.
hvg.hu
A vasutas a vihar nyomán megrongálódott felsővezetékek helyreállítása során veszítette életét.
MTI
A Nemzeti Választási Iroda szerint aki a választás idején a koronavírus-járvány miatt karanténba kényszerül, mozgóurnába dobhatja majd be a szavazatát.
hvg.hu
Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet szerint olyan cikkek jelentek meg az interneten, amelyek akadályozták a koronavírus-járvány elleni védekezést.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Fenyvesi Zoltán helyett Navracsics Tibor indul majd az országgyűlési választáson a Veszprém megyei 3-as számú választókörzetében.
hvg.hu
A férfi belehalt égési sérüléseibe.
hvg.hu
Bőven maradtak még nyitott kérdések a Pegasus-botrányban a Péterfalvi Attila által fél év vajúdás után közzétett jelentés alapján. Egyrészt a mindent rendben találó vizsgálat nem volt teljes körű, és inkább csak formai, ráadásul a részletek akár 2110-ig sem derülhetnek ki a titkosítás miatt. A jelentés szerint az, hogy Varga Judit helyett nem dönthetett volna más a lehallgatásról, nem számít, viszont a tényfeltáró újságírók bűnhődhetnek.
Vagyonnyilatkozata alapján nem lendítette fel az ellenzéki miniszterelnök-jelölt pénzügyeit az előválasztási siker.
hvg.hu
Sajtófőnöke szerint a miniszterelnök helyben megette a magának rendelt sütiket, ez azonban a közzétett videóból nem derült ki.
hvg.hu
Kapott viszont egy festményt az LMP politikusa. Itt az idei első vagyonnyilatkozat.
Ötvenszázalékos béremelést, a Klik és a tankerületek felszámolását, nagyobb önállóságot, kevesebb munkaterhet ígértek a pedagógusoknak esetleges kormányra kerülésük után az ellenzéki pártok hétfői nyilatkozatukban, és egyben szolidaritást is vállaltak a sztrájkokkal. A Fidesz szerint a baloldal hergeli a tanárokat.
MTI
Sajtóreggelit adott hétfőn az Egységben Magyarországért, ahol az ellenzéki pártszövetség kabinetvezetői számoltak be a terveikről. Megkérdeztük, melyikük nem vállalná a miniszterséget egy Márki-Zay-kormányban. Egyetlen kéz emelkedett a levegőbe.
Bihari Ádám
Nem mindennapi megoldást választott egy szomszédi vita rendezésére egy férfi Oroszlányban.
hvg.hu
A párt elnöke és névadója szerint nem érnék el az 5 százalékos parlamenti küszöböt, a többi egykori jobbikostól is azt kéri, hogy ne induljanak a választáson.
hvg.hu
A honvédelmi miniszter továbbra is azon a véleményen van, hogy a honvédség képes ellátni az orosz-ukrán konfliktus esetén adódó feladatait, így nincs szükség arra, hogy már országok fegyvereseit telepítsék Magyarországra.
MTI
Az orosz és a magyar szóvivő szerint is nagyon fontos a látogatás.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A tárca továbbra is törvénytelennek tartja a tanárok tiltakozó akcióját.
hvg.hu
hvg.hu
MTI