Még több katonát küldenek a kórházakba az oltási akcióhétre
Hétfőtől majdnem 800-an segítenek az egészségügyi intézményekben.
Hétfőtől majdnem 800-an segítenek az egészségügyi intézményekben.
MTI
Csak év eleje óta kétszázzal kevesebb lakója van a községnek. A térségben virágzott a voksturizmus.
hvg.hu
A következő vakcinaszállítmányban viszont egészen biztosan nem lesznek keleti vakcinák – mondta Szijjártó Péter.
hvg.hu
Az Emmi először megtagadta az adatok kiadását, úgy érveltek, hogy ez veszélyeztette volna a későbbi döntések meghozatalát. A bíróság első- és másodfokon is a független képviselőnek adott igazat.
hvg.hu
Jens Spahn a német helyzetet festette le drámai szavakkal.
MTI
Első oltásokból hosszú hetek óta 2-3 ezret tudtak csak beadni naponta. Hétfőn néhány óra alatt már 7 ezren jelentkeztek érte.
MTI
A bíróság megváltoztatta az elsőfokú döntést, szerintük a letartóztatás elkerülhetetlen a három férfi esetében.
MTI
MTI
hvg.hu
Több influenza elleni vakcina van Magyarországon, mint az előző szezonban, de a tavalyi adatokhoz képest jóval kevesebben kérik. Szakértők szerint azonban amikor visszatér az influenza, súlyosabban csap majd le, mint korábban. Ha a WHO ajánlásait követnénk, hárommillió magyart kellene beoltani.
A tárcavezető a Kossuth rádióban nyilatkozott. Azt mondta: a magyar egészségügy heroikus küzdelmet vív a járvány ellen.
hvg.hu
A miniszterelnök szerint az eljárások aláássák a tagállamok integritását, és amúgy is sokkal inkább a migránsokkal kellene foglalkoznia az EU-nak (is).
hvg.hu
Pető György pilóta, korábbi tévés telefonszáma is szerepel a Pegasus-listán.
hvg.hu
Egyre többet hallani az ESG-alapokról, -vállalatokról és -befektetésekről. Mégis, sokak számára a növekvő népszerűség ellenére sem tiszta teljesen, mi fán teremnek ezek a konstrukciók. Mitől zöldek és mit jelent a nevükben az E, az S és a G? Mitől hasznosak a társadalom számára is? Pontokba gyűjtöttük a legfőbb fogalmakat és elveket, amelyek mentén érdemes ilyen befektetésben gondolkodni.
Raiffeisen Bank
A Jobbik elnöke pert indít a kormányközeli bulvár „nyomozása” miatt.
hvg.hu
A férfi januárban bozótvágóval és késsel ölte meg alvó ismerőseit.
MTI
Közel harmincezren kapták el a koronavírust a hétvégén, 649-en vannak jelenleg lélegeztetőgépen.
hvg.hu
Az elhunytak többsége idős, magányos ember volt.
hvg.hu
A férfi a Normafán hátulról leütött egy 91 éves nőt, akinek ezzel életveszélyes sérülést okozott.
hvg.hu
Ma indul az oltási akcióhét, van, ahol kora reggel óta sorban állnak az oltásra jelentkezők.
hvg.hu