Nekiment a NER közvélemény-kutatóinak a szakmai szervezet: az adatbázisokat és a módszertant néznék meg

Akkorát tévedtek az Orbán-kormányhoz közeli közvélemény-kutatók, hogy az vagy súlyos szakmai hibát, vagy az adatok manipulálásának gyanúját veti fel – közölte kedden a Magyar Szociológiai Társaság. Ezért felszólították ezeket a szervezeteket, hogy hozzák nyilvánosságra, hogyan és milyen adatokból dolgoztak. Egyértelmű szerintük ugyanis, hogy a választás eredménye a független kutatócégeket igazolta, és csak így lehet a szakmába vetett bizalmat helyreállítani.






Rákkeltő anyagokkal mérgezték a munkásokat a kistarcsai hulladékfeldolgozóban

Nyitott hordókban tároltak akkudarálásból származó port a kistarcsai hulladékfeldolgozóban, megfelelő elszívóberendezések híján a levegőbe kerülő rákkeltő anyagok veszélyeztették az ott dolgozókat –derül ki abból a hatósági határozatból, amelyről az Átlátszó számol be. A gödi Samsung-gyárból is ide kerülnek a hulladékok. A cég több mint 16 millió forintos bírságot kapott a feltárt mulasztások miatt.


Joschka Fischer: A magyarok nem baloldalit, hanem konzervatívot választottak, és ennek nagyon örülök

A német exkülügyminiszter szerint kulcsfontosságú Európa számára, hogy véget ért az Orbán-korszak. Magyar Péter azonnal felveszi a kesztyűt a tekintélyelvű állam ellen, zajlik az élet „abszolút mozija” Orbán után. Orbán fricskát ad Magyar Péternek az ukránoknak szánt EU-hitel megszavazásával. Lehet a térség új Orbánja a bolgár Ramen Radev? A MAGA nagy pofont kapott Magyarországon, de megy tovább a harc Európáért.






Így söpörte el a Fideszt a fiatalok forradalma

Generációs lázadásnak is tekinthető az április 12-i választás, hiszen először a fiatalok körében jelent meg egy erős ellenállás a rendszerrel szemben, majd ez örvénylett tovább az idősebbek irányába. Ifjúságkutatók szerint a korábbi „csendes generációk” után a fiatalok politikai aktivitása egyre nőtt, NER-ellenességüket évek óta kimutatták a sokszor eltitkolt kutatások. A generáció hajlama a gyors kiábrándulásra azonban intő jel lehet a Tiszának is.







Tiszára szavazó hívek, ellenszélbe került egyházak – visszaütött a szószékről folyó agitáció

A bukott hatalommal szoros kapcsolatba került egyházaknak súlyos árat kell fizetniük azért, hogy némán asszisztáltak a kereszténység politikai termékké degradálásához. Nemcsak a túlméretezett intézményrendszer fenntartása került veszélybe, a hívek jelentős része nem követte a kéretlen politikai útmutatást, és a Tiszára szavazott.


Holló Gábor médiamilliárdos is részt vett a Tisza kampányában

A Hírkereső portál alapító-tulajdonosa, Holló Gábor közösségi oldalára kitett köszönetnyilvánításából derült ki, hogy már kilenc hónapja a Tisza Párt kampánycsapatát segítette a győzelemig. Az online médiában régóta mozgó üzletember saját megfogalmazása szerint eddig nem mondhatta el, hogy aktívan részt vesz a választási harcban, és hisz abban, hogy egy jobb világot építenek.