Aláírta a szerződést a MÁV, jöhetnek a használt svájci vonatok
Lázár János korábbi közlése szerint 80 milliárd forintot fizetnek a 93 motorvonatért.
Lázár János korábbi közlése szerint 80 milliárd forintot fizetnek a 93 motorvonatért.
HVG
Extrém hidegre is számítani kell az éjjel, egyes helyeken akár mínusz 15 fok alá is csökkenhet a hőmérséklet.
HVG
Közel kilenc hónap alatt göngyölítette fel a rendőrség egy győri emberrablás ügyét, amely során egy fiatalt elraboltak, majd hitelfelvételre kényszerítettek. Januárra azonban meglett a bűnbanda utolsó tettese is.
HVG
Két párt is kampányol már a „biztos választás” szlogennel.
HVG
A tolvajok egészen Lukácsházáig hajtottak, de a kisfiút még Szombathelyen kitették a kocsiból.
HVG
A vírus H5N1 altípusát mutatták ki egy szügyi lúdtartó telepen.
HVG
Egy csaló sms-ben írt rá egy nőre, a fiának adta ki magát, és félmillió forintot kért tőle. A nő ügyesen cicázott a csalóval, amiből kiderült számára, hogy nem valós a sztorija. Próbált feljelentést is tenni, de a rendőrök azt mondták, nem történt bűncselekmény.
A Tisza Párt vezetője szerint a kormánypropaganda által terjesztett „kamudokumentum” az adótervekről az első betűtől az utolsóig hazugság, ezt már kimondta a bíróság is.
HVG
Gulyás azonban reakciójában tévesen írja, hogy „a biztos választás” kifejezést védetné le a Tisza.
HVG
Hadházy Ákos korábban számonkérte, miért lakik abban a lakásban, amelyet 45 millió forint uniós pénzből újítottak fel, amire Szarvas Róbert csak annyit reagált: „Baszd meg, valahol laknom kell!”.
HVG
Orbán Viktor kérésére a választási kampányban kell dolgoznia, a közlekedés ügyét átadja másnak.
HVG
Pár órán belül, az utcán fekve találták meg a rendőrök a gyereket.
HVG
Videós bejelentkezésben mondták el jókívánságaikat a Fidesz hétvégi kongresszusán a kormány külföldi szövetségesei. Amerikai politikust nem sikerült rávenni a beköszönésre, de a kontinens sem maradt képviselet nélkül: a Tökös csaj sztárja, Rob Schneider is elmondta jókívánságait.
HVG
Az 59 éves nő nem tudott önálló életet élni, végig az anyjával lakott együtt, akivel egyre feszültebb lett a viszonya.
HVG
A kisfiú otthon mindent elmesélt. A férfire 10 év fegyházat kérnek.
HVG
Fideszes és tiszás szavazók is értesültek arról, hogy a kormánypárt elfelejtette levédetni a kampányszlogenjére mutató webcímet. Bencsik András kormánybarát újságíró és digitálismédia-szakértő szerint a domaint Magyar Péter ellopta. Nézzük, mi történt pontosan, hogyan kell regisztrálni egy nevet a neten, és mikor lehet ellopni egy domaint.
A történtek miatt a székesfehérvári vonalon most helyjegy nélkül is lehet az IC-ken utazni.
HVG
A publicista nyilvános beszélgetésre hívta Orbán Viktort.
HVG
2022-ben vélhetően egy intézményi dolgozó 15 pontban sorolta fel a bántalmazások és furcsaságok sorát, a Belügyminisztérium egyelőre hallgat az ügyben.
HVG
Az, hogy négy választás után Orbán Viktor feladta a „Győztes csapaton ne változtass!” elvét, felér egy beismeréssel: már a pártelnök-miniszterelnök sem biztos benne, hogy sorozatban ötödjére is összejön a kormányzáshoz – nemhogy az alkotmányozó kétharmadhoz – szükséges többség. Szemben a Tisza civil jelöltjeivel, a Fidesz új arcai a káderkeltetőkből, az állami, önkormányzati (főispáni) hivatalokból érkeztek. Elemzésünk az egyéni képviselőjelöltek listájáról.