Kulcshelyeket vitt az ellenzék, de a megyei jogú városok többségét a Fidesz nyerte
Egy térképen a 23 város eredménye.
Egy térképen a 23 város eredménye.
hvg.hu
Ha Pécsen nem nyer az ellenzék, akkor sehol – írtuk még a kampány kezdetén a baranyai megyeszékhelyről. Az ellenzék számára nagy volt a tét: visszaveszik-e az egykor szocialista fellegvárként számon tartott várost a Fidesztől vagy sem. Visszavették. Nem is kicsit.
Győzelmét a hvg.hu-nak azzal magyarázta, hogy a kampány során mindvégig a városról beszélt, míg ellenfelei róla.
hvg.hu
Feszült arcok a Fidesznél, örömittas, egymást ölelgető emberek a Velünk a Város Egyesület eredményváróján – még az ellenzéki összefogás jelöltjeit is meglepte, milyen sikerrel szerepeltek az önkormányzati választáson Miskolcon. Polgármester-jelöltjük, Veres Pál a szavazatok 80 százalék körüli feldolgozottságánál rögtönzött sajtótájékoztatót tartott, hogy kommentálja az eredményeket: azt, hogy a szavazatok 54,8 százalékának megszerzésével ő lehet Miskolc új polgármestere. A Fidesz jelöltje, Alakszai Zoltán 40,8 százalékos szavazataránnyal várta az este végét.
Petruskó Norbert
Szemereyné Pataki Klaudia szerint a kultúra területén is jelentősebb lépések szükségesek.
MTI
A győri ellenzék vezetője arra számít, hogy Borkai Zsolt lemond és új választások jönnek a városban.
Dercsényi Dávid
Több mint kétezer szavazattal nyert a közös jelölt.
hvg.hu
Nagyon szoros eredménnyel győzte le Sára Botond fideszes polgármestert
hvg.hu
Olyan helyeken vesztett a Fidesz vasárnap, ahol senki nem gondolta volna, hogy nem jobboldali győzelem születik majd. Az összefogás matekja kijött, pedig a Fidesz mindent megtett, hogy neki lejtsen a pálya.
hvg.hu
Egy új fejezet kezdődik – írta a Twitteren a Hulkot játszó színész.
hvg.hu
Győzelmi sajtótájékoztatót tartott a Mindenki Pécsért Egyesület, miután kiderült, hogy megnyerték a pécsi önkormányzati választást.
hvg.hu
Megköszönte Tarlós Istvánnak az elmúlt éveket.
hvg.hu
A Hajrá Békéscsaba Egyesület jelöltje, Szarvas Péter szerint a sport és az egészségügy területén is van még hova fejlődnie a városnak.
MTI
Karácsony szerint történelmi győzelem született.
hvg.hu
A külgazdasági és külügyminiszter szerint Borkai Zsoltnak elsősorban a családjával szemben kell elszámolnia a nemrég kirobbant botránya után.
hvg.hu
Karácsony Gergely legyőzte Tarlós Istvánt, Puzsér Róbert nem boldog.
hvg.hu
Közel 700 szavazat különbséggel győzte le az ellenzék jelöltjét, Glázer Tímeát.
hvg.hu
Nem kommentálta, hogy bukásához mennyi köze lehetett a Borkai-ügynek.
hvg.hu