Kocsira zuhant egy ház teteje a viharban Sarudon
Katasztrófafilmekben látott vihar tombolt a Heves megyei településen.
Katasztrófafilmekben látott vihar tombolt a Heves megyei településen.
hvg.hu
Joguralom tekintetében a legutolsók lettünk.
hvg.hu
Két méter magasból hajigálta a parkolóra.
hvg.hu
Trócsányi László után Hidvéghi Balázs alelnökségéről is csak szeptemberben döntenek.
hvg.hu
Van olyan gyógypedagógus, aki hat év egyetem és négy év gyakorlat után 144 ezer forintot visz haza.
hvg.hu
Írásbeli kérdésben érdeklődött Vadai Ágnes.
hvg.hu
A tavaly Budapesten elfogott szír férfit azzal vádolják, hogy Szíriában legalább 10 ember kivégezésében vett részt.
MTI
A csapat hat tagja érmet is nyert.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A részeg férfi azért ütött, mert nem engedték felszállni a járatra.
hvg.hu
Egy tárgyból nem vizsgázhatott, kettőből puskázni próbált, ezek után jött a hamisítás.
MTI
Idén nem lehet kormányellenességgel vádolni a gombaszögi nyári tábort.
hvg.hu
Jobb bent, mint kint – így lehetne a legrövidebben összefoglalni azokat az elemzéseket, amelyek arról a fikcióról készültek, hogy Magyarország kilép, illetve kilépett az unióból. Ebben a sem politikailag, sem gazdaságilag nem létező forgatókönyvben csak a Századvég elemzői találtak pozitív részeket, az elemzésre felkért egyik tanszékvezető egyetemi tanár viszont egyenesen azt állítja: ha tényleg kilépnénk az EU-ból, Magyarország kompországként végleg kikötne a keleti parton.
Tóth Richárd
A férfit az utolsó pillanatban húzták be a peremről.
hvg.hu
Az ex-KDNP-s politikus mögé nem sorakozott fel a teljes ellenzék.
Windisch Judit
Hadházy Ákos tett közzé friss légi fotót a miniszterelnök családjának alcsútdobozi majorságágáról, ahol nagy változásokat figyelt meg.
hvg.hu
Öt ember ellen emelt vádat az ügyészség.
hvg.hu
Ha valaki elhagyta a 2000 előtt letett nyelvvizsgájának bizonyítványát, azt senki nem tudja pótolni ma Magyarországon.
hvg.hu
Elavult az Országos Képzési Jegyzékre (OKJ) épülő rendszer, ezért olyat alakítanak ki helyette, amely jobban igazodik a gazdasági környezethez.
hvg.hu