Belobbant az olaj Egerben, három embert vittek kórházba
Baj lett a konyhában a forró olajból, többen füstmérgezést kaphattak.
Baj lett a konyhában a forró olajból, többen füstmérgezést kaphattak.
Egyelőre nem tiszta, hogy a keddi vezetékszakadás miatt borul még szerdán is a menetrend vagy esetleg újabb meghibásodás miatt késnek egyes vonatok a miskolci és az újszászi vonalon.
Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában szólalt meg hosszú idő után először kedd este Sándor Mária, akit sokan a fekete ruhás nővérként ismernek. Azt mondta, hogy a politikát határozottan kerüli, de a szakmájáért ezután is kiáll.
A Szabadkikötő állomás előtti szakaszon gázolt a HÉV hajnali 3 óra után.
A hűvös, felhős hajnal után szivárvány jelent meg az égen szerdán napfelkeltekor Budapesten. Reggelre 20 fok alá hűlt le a levegő, a felhők egyelőre maradtak, de az előrejelzés szerint napos idő várható, amit többfelé zápor, zivatar szakíthat meg.
Várhatóan este nyolctól derül ki, ki hova nyert felvételt. Akik jelentkezéskor megadták a mobilszámukat, még este SMS-t kapnak az eredményekről.
Az igazságügyi minisztérium adatai szerint 2016-ban az előző évekhez képest a kegyelmi kérvények kiugróan nagy része járt sikerrel.
Szerdán még leszakadhat az ég, de csütörtöktől javul az idő, és napról napra erősödik a felmelegedés. Jövő hét elején újra kánikula lehet.
Alaposan borult a menetrend kedden délután a Kőbánya-felsőnél leszakadt felsővezeték miatt.
A "kritikus biztonsági helyzet miatt" csak csoportosan és kizárólag nappal közlekedtek a magyar vívóválogatott tagjai az elmúlt napokban Lipcsében, a vívó világbajnokság helyszínén - hangzott el a köztévé Híradójában.
A 21 éves rabló még tavasszal támadt egy kisfiúra Gyöngyösön. Nem hitte el, hogy csak 250 forint van nála.
Újra megszólalt az a fiatal nő, akit a hajánál fogva földre vittek hétvégén Tusnádfürdőn azután, hogy kifütyülte ott beszédet mondó Orbán Viktort. Az Udvarhelyi Hírportálnak mondta el, hogyan viszonyult korábban a mostani magyar miniszterelnökhöz, és mi az, ami miatt úgy gondolta, hogy fel kell emelnie a szavát.
Korábban már a MÁV és a Szerencsejáték Zrt. rendszerében is talált hibát a mostani BKK-botrány főszereplője, a 18 éves etikus hacker - jelentette az RTL Klub. Ez a két cég viszont megköszönte neki az észrevételét.
A Kőbánya-felső megsérült felsővezeték miatt sok vonat menetrendje borult, vannak olyan járatok, amelyek el se indulnak.
Miután Németh Szilárd az Index munkatársának többszöri kérdésére sem volt hajlandó kedden elárulni, melyek azok a szerkesztőségek, amelyeket a Fidesz szerint a „Soros-féle maffiahálózat” működtet. A sajtótájékoztató végén a Pest Srácok riportere meginterjúvolta az Index újságíróját.
Késve fog megérkezni néhány oltóanyag. Az államtitkár azt ígéri: a hónap végére már minden rendben lesz.
Hitelesítette a székelyek honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló választópolgári kezdeményezést a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi ülésén.
A civiltörvény hatályon kívül helyezéséről szóló népszavazási kérdés aláírásgyűjtő ívének hitelesítését is megtagadta keddi ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
A Dakota Security ügyvezető-tulajdonosa úgy véli, hogy helyesen és jogszerűen járt el, amikor kivezette a nőt. Állítása szerint a cége pártállástól függetlenül bárkinek dolgozik.