Ismert történészeket jelölt Orbán Anita párizsi és varsói nagykövetnek
A külügyminiszter megnevezte az új pekingi és barcelonai misszióvezetőt is.
A külügyminiszter megnevezte az új pekingi és barcelonai misszióvezetőt is.
HVG
A volt megafonos influenszer számonkérte a milliárdosokon, mit csinálnak a vagyonukkal.
HVG
Ellenzékben még a párt fedezte adományokból a Tiszta Hang kampányújság készítését és kiadását, a kormányváltás utáni első számot viszont már a Tisza-frakció publikálta – közpénzből, vagyis a frakciónak járó állami keretből. Ez a finanszírozási modell, ha jogilag rendben is van, politikailag lehet aggályos, pláne, hogy a Fidesz is ezt csinálta.
HVG
Az ukrán elnök országa függetlenségének ünnepe alkalmából adott át kitüntetéseket.
HVG
A végső jelölteket kedden és szerdán személyesen hallgatja meg az igazságügyi és alkotmányügyi bizottság.
MTI
A vadászpilótát kedden műtik a Honvédkórházban. Az őt meglátogató Ruszin-Szendi Romulusz szerint jó a hangulata.
HVG
A propagandista elhagyja a lapot, ahova a Gondviselő vezette.
HVG
A színészt rágalmazás és becsületsértés vádjával perelte be Páger Pál Attila.
HVG
A kisbabát szállító autót az M43-as autópályán tartóztatták fel.
HVG
A Fidesz-közeli Kommentár Alapítvány hét év alatt csaknem 28 milliárd forintot kapott, amelyből ingatlanvásárlásra és -fejlesztésre is jutott. A Ruff Bálint vezette Miniszterelnökség szerint hűtlen kezelés és költségvetési csalás gyanúja is felmerül.
HVG
Kiderült: a pilótának sikerült földet érnie a meghibásodott géppel, amely már a földön kapott lángra.
HVG
A rendőrség jó tanáccsal fordult a szülőkhöz.
HVG
Több a helyszíni felvételt is közzétettek a hétfő délelőtti katonai repülőgép-baleset után.
A szervezet azt sem tartja szerencsésnek, hogy három szakmai jelölt között egyetlen újságíró sincs.
HVG
A Kossuth rádió nemrégiben kirúgott csatornaigazgatója mellett Szabó Lászlót jelöli az ellenzéki párt a Médiatanácsba. A Mi Hazánk és a KDNP is megnevezte a jelöltjeit.
HVG
HVG
MTI
Kiszámítható és biztos brüsszeli karriert hagyott ott a Tisza Pártért Hajdu Márton, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. Tatabányai panellakásból került az Európai Bizottsághoz, majd a magyar Állandó Képviseletre, ahol sokáig ő is úgy gondolta, jobb, ha Orbán Viktor kicsit keményebb az EU-val szemben. Majd jött az oroszbarátság, a korrupció, az uniós pénzek felfüggesztése, ő pedig 2024-ben elsőként állt Magyar Péter mellé. Ehhez azonban Tarr Zoltán is kellett. HVG-portré.
„Idősebb nyújt kezet fiatalabbnak, magasabb rangú az alacsonyabb beosztásúnak, nő a férfinak” – véli a fideszes politikus.
HVG
De öten is lehetnek, a napokban személyesen is meghallgatják őket.
HVG
Több mint kétszáz személyi sérüléssel járó baleset volt, 23 emberrel szemben ittas vezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök.
HVG