Megvan, mikor választhatja meg a parlament a vagyonvisszaszerzési hivatal vezetőit
A végső jelölteket kedden és szerdán személyesen hallgatja meg az igazságügyi és alkotmányügyi bizottság.
A végső jelölteket kedden és szerdán személyesen hallgatja meg az igazságügyi és alkotmányügyi bizottság.
MTI
A vadászpilótát kedden műtik a Honvédkórházban. Az őt meglátogató Ruszin-Szendi Romulusz szerint jó a hangulata.
HVG
A propagandista elhagyja a lapot, ahova a Gondviselő vezette.
HVG
A színészt rágalmazás és becsületsértés vádjával perelte be Páger Pál Attila.
HVG
A kisbabát szállító autót az M43-as autópályán tartóztatták fel.
HVG
A Fidesz-közeli Kommentár Alapítvány hét év alatt csaknem 28 milliárd forintot kapott, amelyből ingatlanvásárlásra és -fejlesztésre is jutott. A Ruff Bálint vezette Miniszterelnökség szerint hűtlen kezelés és költségvetési csalás gyanúja is felmerül.
HVG
Kiderült: a pilótának sikerült földet érnie a meghibásodott géppel, amely már a földön kapott lángra.
HVG
A rendőrség jó tanáccsal fordult a szülőkhöz.
HVG
Több a helyszíni felvételt is közzétettek a hétfő délelőtti katonai repülőgép-baleset után.
A szervezet azt sem tartja szerencsésnek, hogy három szakmai jelölt között egyetlen újságíró sincs.
HVG
A Kossuth rádió nemrégiben kirúgott csatornaigazgatója mellett Szabó Lászlót jelöli az ellenzéki párt a Médiatanácsba. A Mi Hazánk és a KDNP is megnevezte a jelöltjeit.
MTI
MTI
HVG
Kiszámítható és biztos brüsszeli karriert hagyott ott a Tisza Pártért Hajdu Márton, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. Tatabányai panellakásból került az Európai Bizottsághoz, majd a magyar Állandó Képviseletre, ahol sokáig ő is úgy gondolta, jobb, ha Orbán Viktor kicsit keményebb az EU-val szemben. Majd jött az oroszbarátság, a korrupció, az uniós pénzek felfüggesztése, ő pedig 2024-ben elsőként állt Magyar Péter mellé. Ehhez azonban Tarr Zoltán is kellett. HVG-portré.
„Idősebb nyújt kezet fiatalabbnak, magasabb rangú az alacsonyabb beosztásúnak, nő a férfinak” – véli a fideszes politikus.
HVG
De öten is lehetnek, a napokban személyesen is meghallgatják őket.
HVG
Több mint kétszáz személyi sérüléssel járó baleset volt, 23 emberrel szemben ittas vezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök.
HVG
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Navracsics Tibor és Ferencz Orsolya új kezdeményezése a legcsekélyebb mértékben sem érinti a párt működését.
HVG
A politikus a Kossuth Rádióban elhangzott beszélgetésben a volt miniszterelnökhöz irányította azokat, akik erre kíváncsiak.
HVG
Délután azért van, ahol nagyon is nyárias lehet az idő, még 32 fok is lehet.
HVG
A hatóságok több tanszert is megvizsgáltak, és egy jótanáccsal is szolgáltak a szülőknek.
HVG