Eddig 80-an fagytak meg ezen a télen
A Magyar Szociális Fórum szerint rosszabb a helyzet, mint tavaly.
A Magyar Szociális Fórum szerint rosszabb a helyzet, mint tavaly.
Nem igaz, hogy Klapka összeesett volna, "én voltam az, aki összeestem a fájdalomtól" - mondta Kiss Mária.
A modern tiszalöki börtönben szilveszteri bulijukat videózták a rabok, majd a felvételt el is küldték a rokonoknak. Egy szombathelyi rab pedig egyenesen a börtönből frissítgeti Facebook-oldalát. Becsempészett mobilok miatt repülhetett tehát a két említett börtön vezetője.
Hepatitis "A" vírus által okozott fertőző májgyulladásban 14 ember betegedett meg Rimóc községben az elmúlt napokban – közölte a Nógrád Megyei Kormányhivatal.
Elegánsan öltözött férfiak ültek be karácsony előtt egy zsúfolt Andrássy úti kávézóba. A bárpultnál ülve egyikük feltűnés nélkül lopott meg egy vendéget. A rendőrség videóval keresi az elkövetőket.
Csütörtökön kezdődött a tavaly decemberi ügy tárgyalása a bíróságon. Egy 38 éves férfit vádolnak egy 22 éves prostituált megölésével.
A 43 éves, mosonmagyaróvári B. Zsolt szándékosan intézte úgy a rablást, hogy lebukjon. Nem ez volt az első eset, hogy börtönbe akart kerülni.
A kozmetikázott interjúban olyanokat mondott a kormányfő, hogy nemcsak a pedagógusok bére, hanem "a kórházi hullák száma is emelkedik".
Indoklás nélkül visszavonta a belügyminiszter három börtönparancsnok kinevezését.
Az orvos levele szerint a Magyar Orvosi Kamara csak akkor indít etikai eljárást a felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt veszprémi nőgyógyászéhoz hasonló ügyekben, ha bejelentést kap.
Egy kigyulladt autó miatt kiürítették az Örs vezér téri IKEA áruházat csütörtökön délután – értesült az MTI.
Egy médiatudományi folyóirattal szegényebb lesz a magyar médiapaletta. 2017 elején jelenik meg utoljára a Médiakutató.
Mínusz 5-10 foknál nem is nagyon lesz melegebb egész hétvégén.
Miskolcon a szálló por koncentrációja a határérték alá süllyedt a levegőben.
Csobánkán és Pomázon máshol eladhatatlan szennyezett tűzifát árulnak.
A rendszerváltás óta folyamatosan, szinte visszaesés nélkül nő a hajléktalanok, a népkonyhára szorulók száma – derül ki a HVG hetilap cikkéből.
Jogerősen tíz év börtönbüntetéssel sújtotta csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla azt a tompai férfit, aki egy kalapáccsal meggyilkolta nála csaknem harminc évvel fiatalabb barátját.
A másik elütött ember maradandó sérülést szenvedett, az ügyészség előzetesbe helyezné a férfit.
Egy tolvaj hat biciklit lopott el idén Szegeden, majd eladta azokat egy férfinak, akinél több kerékpárt, illetve alkatrészeket is találtak a rendőrök. Ezek fotóit szerdán tették közzé a police.hu-n.