Újra kinyitották az állami bukszát Rogán szomszédjának
 

Újra kinyitották az állami bukszát Rogán szomszédjának

Csetényi Csaba két cége nettó 390 millió forintért láthatja el egy éven keresztül a Liget projekt kommunikációs feladatait. A megállapodás egy évvel meghosszabbítható, és nettó 155 millióval megtoldható. A fideszes Rogán Antal szomszédja ismét jól járt – derül ki az Átlátszó blogról.

hvg.hu hvg.hu

 

"Nonszensz" – Szijjártó nem hagyta annyiban a Freedom House jelentését

Nonszensz, hogy Budapesttől több ezer kilométerre lévő irodákban ücsörgő emberek akarják megmondani, Magyarország milyen állapotban van – mondta a külgazdasági és külügyminiszter. Szerinte a kormány amiatt akarják "lehúzni", hogy milyen álláspontot képvisel a bevándorlási válságról.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu


Nem építhetünk ezentúl akármit, jön a településképi törvény
 

Nem építhetünk ezentúl akármit, jön a településképi törvény

Jön a településképi törvény, amely nyomán mindenhol helyi rendeletben kellene szabályozni, hogy milyen építkezés felel meg a település arculatának. Pár hónapja dobta ki a kormányzat a szabályozást, amit az önkormányzatok és a szakma tiltakozása nyomán most kénytelen visszahozni.

hvg.hu hvg.hu

Lázár: Jön az élelmiszer-rezsicsökkentés
 

Lázár: Jön az élelmiszer-rezsicsökkentés

Jövőre is15 százalékos lesz az SZJA, öt százalékra csökkenhet a tej, a tojás és a baromfihús áfája, jelentette be Lázár János a szokásos csütörtöki kormányinfóján. Olcsóbb lesz a netezés és 100 millliárd forint plusz pénzt kap az egészségügy. Örülhetnek a hódmezővásárhelyiek is, biztosan lesz villamos Szeged és Hódmezővásárhely között. Arról sajnos nem beszélt Lázár, hogy miért látta vendégül Orbánt otthonában.

Mizsur András Mizsur András

Schiffer kiperelné az Eximbank anyagait
 

Schiffer kiperelné az Eximbank anyagait

Az LMP társelnöke keresetet adott be azért, hogy kiadják neki az Eximbank tavalyi, 16 milliárd forintos pályázatának adatait, amit egyébként maga a bank nem adott ki.

MTI MTI

Meghalt egy ember a GE ózdi gyárában
 

Meghalt egy ember a GE ózdi gyárában

Tisztázatlan okból meghalt egy ember szerdán a GE ózdi üzemében – értesült a hvg.hu. A helyiek szerint a cég biztonsági őre fogta le a halálesetet megelőzően.

hvg.hu hvg.hu







A PSZ öt perc leállást kér az egész országtól jövő szerdára
 

A PSZ öt perc leállást kér az egész országtól jövő szerdára

A szakszervezet azt kéri, hogy mindössze öt percre, de mindenhol álljon le az élet a tanársztrájk napján délben: ne legyen kiszolgálás az üzletekben, ne legyen ügyintézés a hivatalokban, álljon meg a közlekedés. Ezzel azt szeretnék üzenni a kormánynak, hogy ha nem működik az iskola, semmi nem működik az országban.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu

Gallóné: Meglepő bejelentéssel készülnek ma a pedagógusok
 

Gallóné: Meglepő bejelentéssel készülnek ma a pedagógusok

A Nemzeti Pedagógus Kar nem vesz részt egyik sztrájkban sem, a Pedagógusok Szakszervezete megegyezésre jutott az elégséges szolgáltatások kérdésében Palkoviccsal, a Civil Közoktatási Platform pedig sztrájkol, viszont nem akar biodíszlet lenni. Az RTL szólaltatta meg a pedagógus-érdekképviseletek vezetőit.

hvg.hu hvg.hu


Molnár Gyula: Barátja vagyok Tóbiásnak, de indulok az MSZP-elnökségért
 

Molnár Gyula: Barátja vagyok Tóbiásnak, de indulok az MSZP-elnökségért

A volt XI. kerületi polgármester szerint az elmúlt két hét volt az utóbbi évek legsikeresebb időszaka a szocialista pártnak, "most valóságos töréseket lehetne okozni a kormányzó pártoknak". Pártelnöki programjával ezt az időszakot szeretné meghosszabbítani, egyebek mellett olyan eszközökkel, mint a belső kakaskodások felszámolása. Molnár Gyula indulásával négyre nőtt az MSZP-ben az elnökjelöltek száma.

MTI MTI

Lesújtó képet fest Magyarországról az USA emberi jogi jelentése
 

Lesújtó képet fest Magyarországról az USA emberi jogi jelentése

Idegengyűlölet és a humanitárius segítség hiánya a menekültpolitikában; részben szabad sajtó; felfüggesztett börtön zsidózásért; földi pokol a fogvatartottaknak; elharapózott korrupció; a lappangó antiszemitizmus több tünete – nem teszi az ablakba a magyar állam az amerikai külügyminisztérium megállapításait.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu