Gulyás Gergely újra megszólalt a Szőlő utcai igazgatóval kapcsolatban

A Miniszterelnökséget vezető miniszter próbálta fenntartani a sokszor elismételt kormányzati álláspontot arról, hogy a Szőlő utcai javítóintézet igazgatója ellen zajló ügynek nincs kiskorú sértettje. Ugyanakkor annyit elismert, hogy „természetesen kizárni nem lehet” általánosságban, hogy Juhász Péter Pál esetleg érintett lehet más ilyen ügyben, de erről nincs tudomása. Ennek azért van jelentősége, mert a sajtóban több olyan információ is megjelent, amelyek kiskorú áldozatokra utalnak azon az ügyön túlmenően, mint amelyben a hivatalos nyomozás zajlik.




Lázár János két nap alatt rájött, mégsem úgy történhetett a kegyelmi botrány, ahogy mondta

Orbán Viktor korábbi állítását is kétségbe vonva helyezte új megvilágításba Lázár János közlekedési miniszter a kegyelmi botrányt Kaposváron kedden. Azt mondta, hogy Varga Judit az igazságügyi tárca vezetőjeként egyszerűen összekevert két iratot. Két nappal később Nagykanizsán a HVG kérdésére már másként emlékezett erre. A fórumon lényegében elismerte, hogy hiába ígérgettek beruházásokat a városnak. Helyszíni beszámolónk.






Nehogy a románok után „Magyar Péter is elvegye Erdélyt” – beválik Orbán nótapolitikája a határon túl?

Idén is félárú buszutakkal toborozzák az erdélyieket Orbánék október 23-ai erődemonstrációjára, de ez most nehezebben indult, mint szokott. Hogyan mozgósít a Fidesz Erdélyben a 2026-os választásra? Mit emlegetnek „romániai magyar Megafonként”, és mennyire népszerű? Mi utal arra, hogy Semjén Zsoltot hátrébb léptették Erdélyben?