Zivatarokkal érkezik a hidegfront, az egész országra figyelmeztetést adtak ki
A zivatarokat viharos széllökések is kísérhetik. Szombaton már keleten is felhős időre és csupán kevés napsütésre van kilátás.
A zivatarokat viharos széllökések is kísérhetik. Szombaton már keleten is felhős időre és csupán kevés napsütésre van kilátás.
HVG
A kizárásról szóló levélben a szervezet elnöke azt írta, hogy a tagoknak „mindenkor tisztelniük kell Magyarország Kormányát, így a Fidesz-KDNP-t”, mert „működésünk és pályázati céljaink csak így valósíthatóak meg”.
HVG
Lázár szerint lehet hadoválni Hatvanpusztáról, meg batidai vadászkastélyról, de kerülik, hogy mennyi lesz a minimálbér, vagy az szja.
HVG
A Honvédelmi Minisztérium egy közérdekű adatigénylést tagadott meg arra hivatkozva, hogy az önkéntes területvédelmi tartalékosok létszáma nem nyilvános adat.
HVG
A Szent Istvánok mellett rendre feltűntek Orseolo Péterek – idézte fel a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár az augusztus 20-i narrációt. Érdekes módon a „gusztustalanságot” is szóba hozta a baptisták országos évnyitó ünnepségén.
HVG
Míg a munkácsi orosz támadás miatt a tiltakozás hiábavalóságát hangoztatta Orbán Balázs, addig a kőolajvezeték elleni ukrán támadásnál már élesebb hangot ütött meg.
HVG
A férfi már többször is őrjöngött a házban, a péntek hajnali esetet a rendőrség büntetőeljárásban vizsgálja.
HVG
Ez még mindig nem mintagazdaság. Ha csak egy kicsit lehet hinni Orbán Győzőnek, akkor az egyetlen dolog, amit valaha ott készíteni fognak, az a pálinka – állítja Hadházy Ákos Hatvanpusztáról. Szerinte szinte undorító, ahogy a miniszterelnök előre tolja az apját. A képviselővel Kacskovics Mihály Béla beszélgetett.
Siteri Nóra
Vörös László
Kacskovics Mihály Béla
A csütörtökön az ukrán főváros ellen végrehajtott orosz támadásnak 23 civil esett áldozatul, és megrongálódott többek között a British Council, az EU ukrajnai képviseletének épülete és több kijevi OTP-fiók is.
HVG
A politikus szerint közelebb kerülhettek annak a kérdésnek a megválaszolásához, hogy miből épült a birtok.
HVG
A BKV szerint saját vizsgálata alapján egyik autóbuszán sem talált az utasok biztonságát bármilyen módon veszélyeztető hibát.
HVG
Elkészültek a Tisza Párt költségvetési és adópolitikai munkacsoportjának javaslatai. Az időzítés nem véletlen, a kormányközeli média napok óta a Tisza Párt brutális adóemelési terveiről beszél, amihez még egy kamu kalkulátort is létrehoztak.
HVG
Három főt már letartóztattak, most egy 18 éves gyanúsított letartóztatására is sor kerül, aki tagadja bűnösségét.
HVG
Bár a fertőtlenítés megvolt, a Pseudomonas aeruginosa baktérium még mindig jelen van a rendszerben. Cser-Palkovics András szerint a fehérvári kórházban beépítettek egy olyan technológiát, ami adagolja a szert, amely elpusztítja a kórokozót.
HVG
A miniszterelnök az offline polgári körök motorjaként köszöntötte a filmproducert.
HVG
Ilan Weisz volt a Hamász 2023. október 7-i támadásának egyetlen magyar állampolgárságú halálos áldozata, lányát és feleségét 51 nap után engedte szabadon a terrorszervezet az első túszcsere keretein belül.
HVG
A külgazdasági és külügyminiszter a Tranzit Fesztiválon tartott egyórás beszédet, ahol többek között reflektált Robert Brovdi kitiltására, amire szerinte azért volt szükség, mert az ukránok valójában a magyar energiaellátást és szuverenitást támadják.
HVG
A 2022-es választások ellenzéki jelöltje arra kéri a Tisza Párt elnökét, hogy 2026-tól kormányzati pozícióban tegyen meg mindent, hogy Hódmezővásárhely megkapja a hazai és uniós forrásokat.
hvg.hu
A nagy áruházak legolcsóbb termékei alig drágultak, sőt van, ami még olcsóbb is lett. Ám ha jobb minőséget keres a szülő, vagy épp az iskola által összeállított bevásárlólista hosszabb, netán nagyobb igényeket támaszt az átlagosnál, akkor a tanévkezdés továbbra is súlyos tízezreket visz el a családi kasszából.
Korrupciós bűncselekménnyel vádolja az ügyészség a volt tiszteletbeli konzul Suha Györgyöt, aki a HVG-nek azt mondta, egy szó sem igaz a vádakból, az ellene folyó büntetőeljárást politikai motiváltságú ügynek tartja. Az ügyészség szerint viszont 65 millió forinthoz juthatott jogtalanul.
HVG