Súlyzóval agyonverte feleségét, majd megölte magát
 

Súlyzóval agyonverte feleségét, majd megölte magát

Az elkövető halála miatt megszüntette a Csongrád megyei rendőrség a nyomozást egy májusi gyilkossági ügyben. Egy férfi kézi súlyzóval agyonverte feleségét, majd autójával egy kamionba rohant, és ő is életét vesztette.

HavariaPress HavariaPress


Vádat emeltek a szügyi postajáratot kirabló férfi ellen
 

Vádat emeltek a szügyi postajáratot kirabló férfi ellen

Fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat a Nógrád Megyei Főügyészség egy többszörösen büntetett férfi ellen, aki a vádirat szerint társával kirabolta a postajáratot 2010 októberében Szügyben - közölte a főügyészség szóvivője kedden.

MTI MTI




Ipsos: erőre kapott a Jobbik, az MSZP még mindig gerontopárt
 

Ipsos: erőre kapott a Jobbik, az MSZP még mindig gerontopárt

Tanulságos kutatást tett közzé az Ipsos: a pártpreferenciák nem igazán változtak az utóbbi időben, sőt zárványosodtak. A Fidesz-pártiak túlnyomó többsége 2010-ben is Orbánékra szavazott, az MSZP pedig még mindig gerontopárt. A Jobbik is kell hozzá, hogy a biztos pártválasztók körében az ellenzék elérje a Fidesz támogatottságát. A többség elégedetlen a kormánnyal, de az ellenzékre még többen neheztelnek.

MTI MTI

Három nő verekedett össze Tolnában, sört is bevetettek
 

Három nő verekedett össze Tolnában, sört is bevetettek

Három nő verekedett össze Dunaföldváron, egyiküket pálinkával és sörrel is leöntötték – közölte a Tolna megyei rendőrség. Az esettel kapcsolatban garázdaság vétségének gyanúja miatt rendelt el nyomozást a paksi rendőrkapitányság.

hvg.hu hvg.hu

Nemet mondott az Ab a folyamatos megfigyelésre
 

Nemet mondott az Ab a folyamatos megfigyelésre

Az Alkotmánybíróság (Ab) átmenetileg felfüggesztette a nemzetbiztonsági ellenőrzés szabályait módosító törvény egyes rendelkezéseinek hatálybalépését, mert azok súlyosan korlátozzák a magánélet sérthetetlenségét és valószínűsíthetően alaptörvény-ellenesek.

hvg.hu hvg.hu
  • hvg.hu hvg.hu
  • MTI MTI



Megpuccsolták a polgármestert Petriventén
 

Megpuccsolták a polgármestert Petriventén

Szakmai okokra hivatkozva, a polgármester távollétében határozott az önfeloszlatásról a Zala megyei Petrivente képviselő-testülete. A település körjegyzője szerint törvényes volt a döntés, a polgármester etikátlannak tartja az eljárást.

MTI MTI


Orbán: lopakodó föderáció készül Brüsszelben
 

Orbán: lopakodó föderáció készül Brüsszelben

Csendben, kimondatlanul is egy föderatív politika valósul meg az Európai Unióban a magyar miniszterelnök szerint, a kormány szabadságharca pedig nem az EU ellen zajlik, hanem a közösség és a nemzetállamok jogai közti egyensúlyt védi. Orbán Viktor a magyar nagykövetek előtt arról beszélt, hogy a kormány azért került konfliktusba az EU-s intézményekkel és a külföldi cégekkel, mert a válság terheit nem szétteríti, hanem célzott intézkedéseket hoz, amelyeket meg kell védeni.

hvg.hu hvg.hu


Leszállásra kényszerült Budapesten egy Lufthansa-járat
 

Leszállásra kényszerült Budapesten egy Lufthansa-járat

Budapesten meg kellett szakítania az útját tegnap a Lufthansa gépének, amely Hongkongból Münchenbe tartott, de az erős ellenszél miatt a tervezettnél hamarabb elfogyasztotta az üzemanyagát – közölte az iho.hu közlekedési portál.

hvg.hu hvg.hu