Cigisdobozba gyűjtötték a pénzt a korrupt határőrök - hatályon kívül helyezték az ítéletet

Újra kell tárgyalnia a Kecskeméti Törvényszéknek azoknak a korrupcióval vádolt tompai határrendészeknek az ügyét, akik az ügyészség szerint útlevélkezelőként a tompai határátkelőn 5-10 euró "kávépénzt" fogadtak el az utazóktól. A Szegedi Ítélőtábla szerdán megalapozottság miatt hatályon kívül helyezte a törvényszék elsőfokú, a rendőröket elmarasztaló döntését.



Elítélték uszítás miatt Tomcatet

Börtönbüntetésre ítélték uszítás miatt Tomcatet. A Pesti Központi Kerületi Bíróság 1 év 2 hónap öt évre felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki a bloggerre, az ítélet nem jogerős – írják a Magyar Helsinki Bizottság Facebook-oldalán, ahol megjegyzik: tudomásuk szerint 1999 óta egyszer sem ítéltek el uszítás miatt senkit itthon.




Nemzetbiztonsági trükkel mászna ki a 4-es metró csapdájából a BKV

A „nemzetbiztonsági érdek” kissé homályos, de mindent felülíró fogalmával próbált meg kimászni a BKV abból a közbeszerzési hurokból, amibe a négyes metró évek óta tartó csúszása miatt keveredett. A közgyűlés még a támogatási szerződést is módosította, hogy a beruházást felügyelő mérnökcég helyére fővárosi céget ültethessenek. A kockázatok tízmilliárdokban mérhetők, bár a BKV szerint ez volt a lehető legjobb megoldás.



TEK-eseket riasztottak egy 17 éves diák miatt

Eljárást indított a tamási rendőrkapitányság egy 17 éves diák ellen, aki telefonon jelentette be, bomba van a Vályi Péter Szakközépiskolában. A bombariadó miatt riasztották a TEK paksi készenléti csoportját, amelynek tagjai átvizsgálták az épületet, de nem találtak robbanószerkezetet.


Tarlós: Budapest akár le is állíthatja a HÉV-eket

A főpolgármester szerint a régi önkormányzati törvényben is volt arra lehetőség, hogy a HÉV-szerelvényeket a BKV Budapest határáig közlekedtesse. Ha az ezzel kapcsolatos egyeztetéseken bárki "le akarja söpörni" a fővárost, akkor Budapest kezében erős "ütőkártya" van, mert szabályosan leállíthatja a HÉV-eket - mondta Tarlós a Kossuth Rádióban.



Frontális karambol 47-es főúton

Frontálisan ütközött reggel két autó a 47-es főúton, Orosháza és Csorvás között - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán.


Tiltakozik a Szolidaritás a Mozgásjavító iskola megszüntetése ellen

Tiltakozik a Magyar Szolidaritás Mozgalom a Mozgásjavító Általános Iskola, Szakközépiskola, Egységes Gyógypedagógiai, Módszertani Intézet és Diákotthon (Mozgásjavító) szakközépiskolai részének megszüntetésére vonatkozó önkormányzati tervek ellen, és úgy véli, az intézkedés ellentétes a kormányzati kommunikációval.


Fejbelőtt kutyákra bukkantak Makón

Legalább ötven elpusztult kutyán talált lőtt sebeket egy állatvédő a makói gyepmesteri telepen az elmúlt egy évben - közölte a köztévé Híradója. Egyelőre nem tudni, ki és mikor lőtte le a kutyákat.




Profilozták az ócsai mintalakókat

Az ócsai lakóparkba pályázók várhatóan nem a tartósan szociális krízishelyzetben lévők köréből kerülnek majd ki, hiszen a hitel felvételekor olyan munkájuk volt, amelynek révén hitelképesnek nyilváníttattak, ingatlanuk megfelelő zálogtárgynak bizonyult - írta a Népszabadság a pályázók rangsorolását végző Magyar Máltai Szeretetszolgálatot idézve.




Jön a szociális gyümölcslé

Százszázalékos gyümölcslé gyártását tervezi a Kapos Aranya Szociális Szövetkezet, amely uniós forrásból a hátrányos helyzetű településeken a mezőgazdaságon keresztül juttatná munkához a munkanélkülieket és erősítené a helyi termék piacra jutását is - írta a Világgazdaság.


Tüntetést szervezne Vona a magyar-román meccsre

Demonstráció szervezését javasolja a stadion mellé a magyar labdarúgó-válogatott következő, Románia elleni hazai világbajnoki selejtezőmérkőzésén a Jobbik elnök-frakcióvezetője azzal kapcsolatban, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fegyelmi bizottságának döntése értelmében a meccset zárt kapuk mögött kell lejátszani március 22-én.