Börtön vár a tolvajra, akinek arcára visszapattant egy kődarab, amikor megpróbálta betörni vele egy autó ablakát – videó
A harmincas éveiben járó férfi egy motort is megpróbált ellopni, de nem járt sikerrel.
A harmincas éveiben járó férfi egy motort is megpróbált ellopni, de nem járt sikerrel.
hvg.hu
Sasi-Szabó Tamás vagyonnyilatkozatában korábban nem szerepelt a képviselői állása mellett végzett munkája után kapott fizetése.
hvg.hu
Orbán Balázs kedden megvédte doktoriját az ELTE-n. A politikai igazgató dolgozatával kapcsolatban korábban plágiumgyanút vetettek fel, de az opponensek ezt nem látták igazoltnak.
A diáknak nem tetszett, hogy néhány nappal korábban a tanár kihívta a rendőröket az egyik barátjára.
hvg.hu
Az OMSZ arra jutott, hogy a mentőt kérő orvos nem adott teljes körű tájékoztatást az eset súlyosságáról, pedig az orvos többször sürgette az azonnali szállítást.
hvg.hu
A tűzszerészek három aknavetőgránátot emeltek ki egy építkezésen megállított markoló kanalából, majd észrevették, hogy további robbanószerkezetek vannak a környéken.
hvg.hu
De erről majd a párttagság fog dönteni.
hvg.hu
A szűrővizsgálati rendszer korszerűsítésén azonban már dolgoznak a Belügyminisztérium szerint.
hvg.hu
A Fővárosi Közgyűlés megszavazta az előterjesztést, de hogyan oldanák meg a gyakorlatban a budapesti aluljárók lezárását? Mennyibe kerülne ez az adófizetőknek? És egyáltalán van-e bármi értelme?
Tarlós szerint is patthelyzet alakult ki a fővárosban, de szerinte ebből még nem következik, hogy új választás lesz Budapesten.
hvg.hu
A végzés még nem végleges.
hvg.hu
A miniszter a bizonyítékkal való szembesítés után megfenyegette a 444 újságíróját, hogy fel fogja jelenteni.
hvg.hu
Az állami tulajdonú Air Hungary Zrt. számára határozna meg a kormány egy sor „közszolgáltatási feladatot”. A tavaly alapított cég felelne a humanitárius légi szállítmányokért, a kormányzati utakért és a „kiemelt jelentőségű áruszállításokért” is. Az állami Airbus tehergép már most is a cégé, e mellé kapja meg az új feladatokat.
Havonta csaknem 100 milliós bevételt könyvelhetett el a Tisza Párt, és Magyar Péterék majdnem ennyit el is költöttek a friss pénzügyi beszámolójuk szerint. A bevétel adományokból és tiszás bögrékből érkezik, a kiadások java pedig rendezvényekre és bérekre megy el.
A jogvédő szervezet szerint meg akarják félemlíteni Bátonyi Pétert.
hvg.hu
Megtették a szükséges intézkedéseket.
Többen elestek, ketten megsérültek az utasok közül, amikor ütközőnek futott a Tokaj IC hétfő délután a Keleti pályaudvaron.
hvg.hu
A magyar külügyminiszter, miután bizalmas hangnemben, tegeződve köszöntötte orosz kollégáját, hosszan hallgatta, ahogy Lavrov a nyugati hatalmaktól féltette az oroszok emberi jogait.
hvg.hu
Online ismeretterjesztéssel és edukációs programmal formálják a tudást a daganatos betegségekről, nemcsak pácienseknek, hanem hozzátartozóiknak, valamint minden laikusnak és szakértőnek is. A Rákkutatók Alapítvány a közösségi platformokon érzékenyít és edukál arról a betegségről, amely, közvetve vagy közvetlenül, rengeteg embert érint, mégis kevés róla a tudás, a tévhit és a tabu viszont sok. A program elnyerte az AIPM idei Egészségértés Díjat az Egészségügyi intézmények kategóriájában. Dr. Bödör Csaba szakmai felelőssel, a Semmelweis Egyetem Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetének egyetemi tanárával, Magyarország legnagyobb molekuláris patológiai központjának vezetőjével beszélgettünk az alapítvány munkájáról.
Egészségértés Díj
A köztársasági elnök bukásához vezető kegyelembotrány, önkormányzati, európai parlamenti és amerikai választások, szuverenitásvédelem és 1956 újraértelmezése. Idén is erős évünk volt, döntsön ön, melyek voltak 2024 legemlékezetesebb pillanatai! A szavazás december 9-ig tart.