Úgy tűnik, Magyar Péter redditezett egy sajtótájékoztatón
Legalábbis az ő felhasználónevével válaszoltak egy neki szóló kérdésre, az persze nem zárható ki, hogy egy munkatársa reagált.
Legalábbis az ő felhasználónevével válaszoltak egy neki szóló kérdésre, az persze nem zárható ki, hogy egy munkatársa reagált.
HVG
Még a nyitott pozíciókért sem tolonganak a jelentkezők az Orbán Viktor vezette pártnál. Nem csoda: a mai Fidesz már nemhogy az április 12-e előttivel nem azonos, de még az egy-két héttel ezelőttivel sem.
A volt bíró úgy érzi, vannak nála ismertebb, szélesebb körben elfogadottabb emberek is a feladatra.
HVG
Azt egyelőre nem tudni, hogy kivel tárgyalt Washingtonban a Fidesz elnöke.
HVG
Szerinte az „ismeretlen elkövető cselekménye az emberi élet méltóságát sérti”.
HVG
A volt miniszterelnök arról beszélt, hogy szerinte koncepciós eljárás az NKA-ügy, hiszen semmi rosszat nem tettek a pályázatok elbírálói, ráadásul erre hivatkozva vitték el a párt szervereit, a teljes levelezést, jelentős adatbázisokat, az egész digitális infrastruktúrát lefoglalták. Szijjártóról azt mondta, olyan helyen dolgozik, ahol nagyon nagy érték és lehetőség rejlik Magyarország számára.
A miniszter szerint az elmúlt két évben összesen 17 zebra fordult meg Mészáros Lőrinc birtokán.
HVG
A miniszterelnök szerint lehet, hogy Lázár János ezért nem vonatozott.
HVG
Több mint egy napig bilincsben tartották az aranykonvoj-ügyben előállított ukrán férfiakat a TEK budapesti központjában. Volt, aki pszichológiai nyomásgyakorlásról beszélt, más súlyos bántalmazással vádolja a magyar hatóságokat.
HVG
A magyar kormányfőnek még javára is válhat a Polgár-jelölés kudarca, ha megfontoltabb cselekvésre készteti. Külföldön sokan még mindig nem fogják fel a Tisza által kirobbantott békés forradalom jelentőségét. Amerikának és Iránnak is rá kell jönnie arra, milyen fontos, hogy megegyezzenek. Hogyan lehetséges, hogy a világ immár jobban bízik Kínában, mint az Egyesült Államokban? Témák és vélemények a világsajtóból.
hvg360
Interjút adott a Mandinernek a volt köztársasági elnök, amelyben többek közt értékelte a saját elnöki ciklusát, reagált azokra a jobboldali hangokra, miszerint megfutamodott, és fontosnak tartotta elmondani azt is, a törvényi kötelezettségnek tett eleget, amikor feleségével együtt beköltözött az elnöki rezidenciára, de egyikük sem szeretett ott lakni.
HVG
Vádmódosítást nyújtott be az ügyészség az Agrárminisztériumnál történt állítólagos milliárdos visszaélés ügyében.
HVG
Az még a jobbik eset, ha csak a kórházi egységek ötöde nem működik – festett riasztó képet az ágazat helyzetéről a HVG-nek adott interjúban Buga László, aki oxfordi praktizálása és ceglédi orvosigazgatói állása után lett az Egészségügyi Minisztérium fekvő- és járóbeteg-szakellátásért felelős államtitkára. Gyors terápiát nem ígér, de az orvosok újfajta ösztönzőkre, a szakdolgozók idei béremelésre számíthatnak, az ágazat pedig a tűzoltó jellegű beavatkozások mellett hosszú távú stratégiára készülhet.
Polgár Judittal befürdött a Tisza, egyelőre nem is hoztak nyilvánosságra új jelöltet. A parlament megszavazta az iskolakezdési támogatást. Magyar Péter Tusványoson is vitatkozna „Don Hatvanpusztával”. Nyomozók lepték el a Fidesz szerverközpontját. Ez a Newscast, a HVG hétköznapokon jelentkező hírpodcastja.
Solymos Kristóf
Solymos Kristóf
Kacskovics Mihály Béla
Az illetékes ügyészség már májusban elrendelte a büntetőeljárás folytatását.
HVG
Az ügyészség nyomozást indított, a belügyminiszter pedig július 15-én visszavonta a férfi kinevezését.
HVG
A javaslat értelmében az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának alapvető feladata lesz, hogy a tárolt, eddig titkos iratok minél egyszerűbben és minél szélesebb körben megismerhetővé váljanak.
HVG
Azt írják, minden békés eszközt igénybe vesznek a hatalmi önkény elleni harcban.
HVG
A miniszterelnök közös fotót is készített Fülöp Botonddal és Ruff Bálinttal.
HVG