szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Már elkészült a pályakezdők foglalkoztatását elősegítő startkártya mintapéldánya -közölték a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumban.

A kártyát, amely az adókártyához hasonlít, a pályakezdő fiatalok válthatják majd ki, az október 1-jétől hatályos, a Magyar Közlöny július 5-i számában közölt törvénymódosítás szerint. A kártyán az adóazonosító jel, a pályakezdő neve, személyes adatai, a kiállítás és az érvényesség ideje szerepel, s az adóhatóságnál váltható majd ki.

A kártya a kiváltásától számított két évig érvényes, figyelembe véve azt is, hogy a fiatal 25 év, felsőfokú végzettségnél 30 év alatti legyen. A kedvezményt ugyanis csak az ennél fiatalabbak vehetik igénybe, a törvénymódosítás szerint ők számítanak pályakezdőknek.

A startkártya két éves érvényességi ideje alatt a fiatal több munkaadónál is dolgozhat, azaz több munkaadó is érvényesítheti a járulék kedvezményt. A foglalkoztatónak nem kell kifizetnie a fiatal után a tételes egészségügyi hozzájárulást, a 29 százalékos társadalombiztosítási, a 3 százalékos munkaadói járulékot. Ehelyett az első évben a bruttó munkabér 15 százalékos, a második évben 25 százalékos mértékét fizeti járulékként.

A kedvezményt a minimálbér másfélszereséig, felsőfokú végzettségűeknél annak kétszereséig érvényesítheti a foglalkoztató. Az új forma a pályakezdőknél a január 1-jétől hatályos kedvezményeket váltja fel. Az év elejétől van lehetőség arra, hogy a foglalkoztatás társadalombiztosítási járulékköltségeit a felére csökkentsék, ha a munkáltató pályakezdőt, gyes, gyed, gyet vagy ápolási díj után munkát vállalót, illetve ösztöndíjast alkalmaz. Ötven év feletti munkanélküliek felvétele esetén akár a teljes járulékköltség megtakarítható.

A jelenleg még hatályos forma szerint azok a fiatalok számítanak pályakezdőnek, akik 25 év alattiak. A munkaadónak az 50 százalékos társadalombiztosítási járulékkedvezményért legalább egy éves foglalkoztatást kell vállalnia, ebből az időszakból háromnegyed évig jár a kedvezmény, a további időszak kedvezmény nélküli foglalkoztatás. A kedvezmény jelenleg a legfeljebb 90 ezer forintos bruttó keresetre számított járulék 50 százalékáig vehető figyelembe.

A jelenlegi szabályok külön rendelkeznek az ösztöndíjasokról, ez továbbra is fennmarad bizonyos különbséggel. Ennek lényege, hogy a kiváltott startkártya érvényessége alatt az ösztöndíjas foglalkoztatója is a 15, illetve a 25 százalékos járulékfizetésre lesz jogosult. Ebbe a kategóriába azok a pályakezdők tartoznak, akik 30 év alattiak, és felsőfokú iskolájukat legfeljebb 2 éve fejezték be.

Számukra ösztöndíjként legalább a minimálbért kell fizetni, önálló munkakörrel nem bízhatók meg. Foglalkoztatásuk célja, hogy a kijelölt szakmai segítő révén szakmai és munkatapasztalatra tegyenek szert. Ez a számukra kidolgozott egyéni program alapján történik, s az ösztöndíjas foglalkoztatás eredményeit a munkáltató ajánlólevélben foglalja össze. Ez ajánlás lehet más munkáltató részére.

Az ösztöndíjast alkalmazó munkáltatót is megilleti jelenleg az 50 százalékos társadalombiztosítási kedvezmény, illetve október 1-jétől a 15 valamint a 25 százalékos járulékfizetés. A törvénymódosítás külön rendelkezik arról, hogy miként érvényesíthetők az új szabályok azok számára, akik jelenleg a még hatályos kedvezményeket veszik igénybe.

MTI Karrier

Mire számíthatnak a pályakezdő diplomások?

Javultak a pályakezdő diplomások elhelyezkedési esélyei a felsőoktatási expanzió kezdete óta, a diplomások bérelőnyének növekedése 2000 után ugyanakkor megtorpant - állapítja meg az MTA Közgazdaságtudományi Intézete két kutatójának kedden ismertetett tanulmánya, amelyben túlképzési tüneteket vették górcső alá 1995 és 2004 között.

Idén őszre ígérték, hogy átadják Rákosrendezőt az arab beruházóknak, de várhatóan csak 2027-ben kezdődhet az építkezés

Idén őszre ígérték, hogy átadják Rákosrendezőt az arab beruházóknak, de várhatóan csak 2027-ben kezdődhet az építkezés

Egyre kellemetlenebb, amit a forint művel: az ipari árak is elszálltak egy hónap alatt

Egyre kellemetlenebb, amit a forint művel: az ipari árak is elszálltak egy hónap alatt

Futballőrült apáca a világ legidősebb embere

Futballőrült apáca a világ legidősebb embere

Képes átugrani egy szöges akadályt is a BYD 1287 lóerős szupersportkocsija – videó

Képes átugrani egy szöges akadályt is a BYD 1287 lóerős szupersportkocsija – videó