szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Magyar javaslatra bekerült a közép-európai szakszervezeti találkozó állásfoglalásába, hogy valamennyi munkaórát és oktatási intézményi feladatot díjazni kell - közölte Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke.

A bolgár fővárosban elfogadott állásfoglalás tartalmazza azt is, hogy az európai érdekvédők támogatnak minden olyan szakszervezeti akciót, amely ennek elérését célozza - mondta Kerpen Gábor, a mintegy 30 résztvevő által elfogadott dokumentumot ismertetve. 

A „heti két óra ingyenmunka” elrendeléséről szóló jogszabályok - az azonnali bércsökkenés és minőségromlás mellett - arra jók, hogy az intézményvezetők és fenntartók, illetve az igazgatók és beosztott pedagógusok között feszültséget keltsenek - tette hozzá a PDSZ elnöke.

A PDSZ szeptember 29-én demonstrációval egybekötött nyilvános szülői értekezletet tart a fővárosban, ahol többek között a közoktatási törvény módosításáról tájékoztatják a szülőket.

MTI Karrier

A szakszervezetek a köztársasági elnök döntésére várnak

A munkavállalói érdekképviseletek érdeklődéssel várják, hogy miként dönt Sólyom László köztársasági elnök a dolgozóknak aránytalanul nagy terhet jelentő intézkedésekről - közölte négy országos szakszervezeti konföderáció pénteken.

Nemcsak takarít, el is pakol az új kínai robotporszívó – videó

Nemcsak takarít, el is pakol az új kínai robotporszívó – videó

„Semmi nem indokolja, hogy egy holttesten táncoljunk” – a francia belügyminiszter elítélte a Jean-Marie Le Pen halálát ünneplőket

„Semmi nem indokolja, hogy egy holttesten táncoljunk” – a francia belügyminiszter elítélte a Jean-Marie Le Pen halálát ünneplőket

Az Országos Bírói Tanács közleményben ítélte el a Kúria elnökének újévi fenyegetését

Az Országos Bírói Tanács közleményben ítélte el a Kúria elnökének újévi fenyegetését

Összeáll a VW és az XPeng: 20 ezer töltőállomást nyitnak Kínában

Összeáll a VW és az XPeng: 20 ezer töltőállomást nyitnak Kínában